ATP összefoglaló – 2013. június
Június teljes egészében a wimbledoni felkészülésről szólt. Négy ATP 250-es torna zajlott a hónapban, melyek közül London és Halle 2014-ben az ATP 500-as kategóriába lép majd elő.
Halle (június 9. – június 15.)
A Gerry Weber Open az 5 füves pályás férfi torna egyike, a legelső a versenynaptárban. 1993-as indulása óta 5 alkalommal született hazai siker, Roger Federer pedig 2013-ban szerezte meg 6. győzelmét.
A verseny címvédője Tommy Haas volt, akinek Federert sikerült legyőznie a 2012-es döntőben. Haas ezúttal 3. kiemelt volt és az 1. kiemelt Federer ágán szerepelt. A svájcinak könnyű dolga volt a 4 közé jutással, először a német Stebe-t verte meg 6:3, 6:3-ra, majd Zverevnek osztott ki egy “biciklit”. Haas már nehezebben boldogult, de nehezebb ellenfeleket is kapott: Gulbist két játszmában gyűrte le (7:6, 6:4), Gael Monfils azonban alaposan megizzasztotta, szetthátrányból fordítva sikerült nyernie 6:7, 6:3, 6:3-ra. Az elődöntőben tehát megismétlődött a tavalyi finálé, ahol Federer visszavágott, 3:6, 6:3, 6:4-el jutott be a döntőbe.
Az alsó ágon a 2. kiemelt Gasquet hozta a kötelezőt, egészen az elődöntőig, ahol a 4. kiemelt Nishikori majd a 6. Kohlschreiber ellen továbbjutó Youzhny volt az ellenfele. Az orosz nem hagyott esélyt a franciának, két sima játszmában, 6:3, 6:2-vel bejutott a döntőbe. Youzhny korábban 14-szer kapott ki zsinórban Federertől, tehát nem számíthatott semmi jóra ezúttal sem. Azonban úgy tűnt, rácáfol az őt leírókra, mert az első játszmát behúzta a rövidítésben. Federer azonban összekapta magát, 6:3-al egyenlített, majd 6:4-el fordított és 15. alkalommal is legyőzte az oroszt.
.
London (június 9. – június 15.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 250 | fű | $779,665 | Marin Cilic | Andy Murray |
A Queen’s Clubban rendezett tornának 1979-es megalakulása óta hat olyan győztese is volt, aki ugyanabban az évben megnyerte Wimbledont is – McEnroe (81, 84), Connors (82), Becker (85), Sampras (95, 99), Hewitt (2002) és Rafa Nadal (2008).
2012-ben Marin Cilic emelhette magasba a trófeát nem mindennapi körülmények között: szetthátrányban volt Nalbandian ellen, az argentint azonban visszaléptette a bíró, miután szétrúgott dühében egy reklámelemet, ami eltalálta a vonalbírót. A horvát 2013-ban sem volt rest, sikerült bejutnia a döntőbe, a negyeddöntőben a 2. kiemelt Berdychet (7:5, 7:6), az elődöntőben pedig Hewittot búcsúztatva (6:4, 4:6, 6:2).
Az első kiemelt Murray szettvesztés nélkül masírozott be a legjobb 4 közé, ahol a francia Tsongával találkozott. A 4. kiemelt 6:4-re meg is tudta nyerni az első játszmát a hazaiak kedvence ellen, de Murray összekapta magát, 6:3, 6:2-vel fordított. A döntő hasonló forgatókönyvet követett, Cilic 7:5 arányban előnybe került a szetteket tekintve, Murray viszont most sem adta fel, ugyan ilyen arányban nyerte a 2. szettet, a döntő játszmában pedig 6:3 arányban múlta felül ellenfelét. Andy Murray már 3. alkalommal hódította el a londoni serleget.
.
‘s-Hertogenbosch (június 15. – június 21.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 250 | fű | $467,800 | David Ferrer | Nicolas Mahut |
A Hollandiában rendezett verseny közvetlenül Wimbledon előtt kerül megrendezésre, így az egyik utolsó lehetőség arra, hogy éles körülmények között edzenek a játékosok a nagy tornára.
A verseny címvédője a spanyol Ferrer volt, aki 2013-ban nem brillírozott – már az első körben kiesett Malisse ellen (7:6, 6:3). A belga kihasználva az első kiemelt legyőzését egészen az elődöntőig menetelt, ahol Mahut állta útját (6:3, 6:3). A nem kiemelt Mahut szerencsésnek mondhatta magát, mivel Ferrer (1.), Isner (3.) és Gimeno-Traver (8.) is kiesett azelőtt, hogy találkozhatott volna velük. Az alsó ágon a 2. kiemelt Wawrinka szettveszteség nélkül jutott a 4 közé, legsimább mérkőzését pedig az elődöntőben játszotta Garcia-Lopez ellen (6:1, 6:4). Az Isner ellen rekordhosszúságú wimbledoni meccset vívó Mahut-t a döntőben sem hagyták cserben nagy szervái, két sima játszmában 6:3, 6:4-re verte svájci ellenfelét, aki karrierje első ATP győzelmét szerezte meg ezzel. A francia teniszező 31 éves korában érte el első sikerét, amit a világranglista 240. helyezettjeként sikerült összehoznia – ezzel ő lett az utóbbi 5 év legalacsonyabban rangsorolt győztese.
.
Eastbourne (június 16. – június 21.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 250 | fű | $519,310 | Andy Roddick | Feliciano Lopez |
A korábban Nottinghamben rendezett verseny 2009-ben csatlakozott Nagy-Britannia legnagyobb női versenyéhez, azóta vegyes ATP/WTA eseményt rendeznek Eastbourne-ben.
A verseny 2012-es győztese Andy Roddick volt, aki a szezon végeztével befejezte pályafutását, így bizonyossá vált, hogy új győztes fog születni. A papírforma szerint erre a címre a legnagyobb eséllyel az első kiemelt Raonic pályázhatott, aki viszont már az első mérkőzésén kikapott a horvát Dodig ellen 6:2, 7:6-ra. A spanyol Lopez Juan Monaco és Verdasco búcsúztatása után Dodiggal is elbánt (7:6, 6:1), így ő került be a döntőbe a felső ágon.
A 2. kiemelt Gilles Simon volt, aki Tomicot és a 7. kiemelt Seppit is legyőzte, és szettveszteség nélkül várhatta a nem kiemelt Lopez ellen vívott döntőt. A fináléban az első két játszma egyaránt a rövidítésben dőlt el, először Lopez, majd pedig Simon örülhetett. A döntő játszma már teljesen egyoldalú volt, Simon egyetlen játékot sem tudott nyerni, így 7:6, 6:7, 6:0 lett a végeredmény Lopez javára. A spanyol teniszező első füves pályás tornagyőzelmét szerezte Eastbourne-ben, amely elmondása szerint a kedvenc borítása.
.
A hónap játékosa szerkesztőségünk véleménye szerint Nicolas Mahut lett, aki a világranglista 240. helyén tanyázva tudott tornát nyerni olyan mezőnyben, ahol jelen volt Ferrer, Isner és Wawrinka.
.
A kiemelt kép forrása: sports.fr