Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA összefoglaló – 2013. július

A júliusban a hölgyek International tornákon mérték össze tudásukat, de volt egy Premier kategóriás torna is, és persze a budapesti tornáról sem szabad megfeledkeznünk.

Palermo (július 8. – július 14.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Internationalsalak$235,000Sara ErraniRoberta Vinci
Forrás: www.sport.co.uk

Forrás: www.sport.co.uk

A 2013-as palermói salakpályás torna utoljára került megrendezésre. Az olaszországi tornát a 2014-es szezonban már Kuala Lumpur váltja. A Szávay Ágnes által 2007-ben megnyert verseny első két kiemeltje Sara Errani és Roberta Vinci voltak. A két hazai játékos kimagaslott a mezőnyből, nem okozott gondot nekik a döntőbe jutás. Errani játszmavesztés nélkül, míg Vinci mindössze egy játszma elhullajtásával jutott a fináléba. A párosban egymás oldalán küzdő két játékos idei teljesítménye alapján a magasabban jegyzett Errani számított a mérkőzés esélyesének. A Rómába, Madridban és a Roland Garroson elődöntős Errani az első elvesztett játszma után hozta a másodikat, így jöhetett a döntő szett. Ebben ismét Vinci volt a jobb, és győzött páros partnere ellen, megszerezve ezzel idei második, karrierje kilencedik tornagyőzelmét.

 

Budapest (július 8. – július 14.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Internationalsalak$235,000Sara ErraniSimona Halep
Forrás: www.wtatennis.com

Forrás: www.wtatennis.com

A tizenkilencedik alkalommal megrendezett torna az árvíz miatt kis híján elmaradt. A torna szerezői a selejtezők eltörlése mellett döntöttek, így a selejtezőben eredetileg kiemelt játékosok automatikusan a főtáblára kerültek. A magyar játékosokat felvonultató főtáblán hiába kerestük a címvédő Erranit, az olasz játékos a palermói tornán próbálta megvédeni címét. A magyar játékosok közül Lukács Vanda és Jani Réka-Luca az első fordulóban búcsúzott, Bukta Ágnes pedig a második fordulóban esett ki a román Halep ellenében. Halep a negyeddöntőben az egyetlen állva maradt magyarral, Babos Tímeával játszott. A remek formában teniszező Halepet Timi sem tudta megállítani, aki honfitársa, Catandu testén át jutott a fináléba. A másik ágon az osztrák Meusburger került be. Az osztrák játékosnak ez volt élete második WTA döntője, de a román lánnyal ő sem bírt ezen a héten. Noha a második játszmában három mérkőzéslabdát is hárítani tudott, a mérkőzést a rövid időn belül harmadik tornagyőzelmét ünneplő Halep nyerte 6-3 6-7 6-1 arányban. A párosok küzdelmében három magyar érdekeltségű páros is az indulók között volt, de egyikük sem élte túl az első fordulót.

 

Bastad (július 15. – július 21.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Internationalsalak$235,000Polona HercogSerena Williams
Forrás: www.dailymail.com

Forrás: www.dailymail.com

A svédországi salakpályás torna a WTA International kategória egyik állomása. Az első helyen kiemelt Serena Williams kimagaslóan a torna favoritja volt. Serenán kívül a román Halep számított még nagy névnek, de a második helyen kiemelt hölgy a Pennetta elleni második fordulóbeli mérkőzését hátsérülés miatt feladni kényszerült.

Halep kiesése után az alsó ágon a hazai Johanna Larsson jutott a döntőbe, ahol Serena várt rá. A világelső teniszező győzelméhez kétség sem fért, 6-4 6-1 arányban győzött, és játszmaveszteség nélkül nyerte meg idei hetedik tornáját.

 

 

Bad Gastein (július 15. – július 21.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Internationalsalak$235,000Alize CornetYvonne Meusburger
Forrás: www.mail.com

Forrás: www.mail.com

A hetedik alkalommal megrendezett salakpályás torna a keménypályás szezon előtti utolsó más borítású tornák egyike. Ennek köszönhetően az első számú kiemelt a világranglistán mindössze harmincharmadik Mona Barthel volt. A német játékos ideje korán, a második fordulóban elvérzett. A döntőt a Budapesten is döntőző Meusburger, és az élete első tornadöntőjét játszó Hlavackova játszotta. Az elsősorban párosban sikeres Hlavackova az első játszmában még megszorongatta ellenfelét, de a másodikban már nem bírt az osztrák hölggyel, aki 7-5 6-2 arányban nyert, és hazai közönség előtt ünnepelhette élete első tornagyőzelmét.

 

Baku (július 22. – július 28.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Internationalkemény$235,000Bojana JovanovskiElina Svitolina
Forrás: www.wtatennis.com

Forrás: www.wtatennis.com

Az Azerbajdzsánban harmadszor megrendezett keménypályás torna nem a játékosok kedvence. A TOP 50-ből mindössze a szerb Jovanovski volt jelen, aki címvédőként tért vissza, de a második fordulóban ő is búcsút intett a tornának. A második kiemelt, nagy tehetségnek tartott Donna Vekic a negyeddöntőig jutott, őt a későbbi finalista ukrán Elina Svitolina ejtette ki. Döntőbeli ellenfele az izraeli Shahar Peer volt, akivel már januárban összefutottak, akkor az ukrán lány győzött. A bakui döntőben hasonló volt a forgatókönyv, mint fél évvel korábban, ismét Svitolina nyert 6-4 6-4 arányban, és ezzel ő lett az egyetlen húsz év alatti teniszező hölgy, aki WTA tornát tudott nyerni.

 

 

 Stanford (július 22. – július 28.)

KategóriaBorításÖsszdíjazásCímvédőGyőztes
Premierkemény$795,707Serena WilliamsDominika Cibulkova
Forrás: www.qna.be

Forrás: www.qna.be

Az Egyesült Államokban megrendezett keménypályás torna a júliusi hónap egyetlen Premier kategóriás tornája. A kétszeres címvédő Serena Williams távollétében a legnagyobb favorit a világranglista negyedik Radwanska, illetve a második kiemelt Stosur voltak. A volt US Open győztes ausztrál okozta a torna első komoly meglepetését, a fehérorosz Govortsova már a második fordulóban hazaküldte. Az első helyen kiemelt Radwanska hozta kötelezőt, az elődöntőben a hazai Jamie Hampton ellen győzött, és jutott a fináléba. Ellenfele a harmadik kiemelt Cibulkova volt, aki az elődöntőben a román Sorana Cirstea ellen győzött 6-4 6-0-ra. A döntőd a Wimbledonban elődöntős Radwanska kezdte jobban, az első játszmát a lengyel játékos 6-3 arányban hozta. A második illetve a harmadik játszma a szlovák hölgynek sikerült jobban, és mindkét szettet 6-4 arányban nyerte. Ezzel Cibulkova először tudta legyőzni Radwanskát, és idei első, karrierje harmadik tornagyőzelmét ünnepelhette.

 A hónap játékosának a Budapesten döntős, Bad Gasteinben győztes Yvonne Meusburgert választottuk.

Kiemelt kép forrása: www.wtatennis.com