WTA összefoglaló – 32 éves lettem én – US Open 2013

A mai női teniszezők igencsak hálásak lehetnek Billie Jean Kingnek. Az egykori amerikai bajnoknő volt az élharcosa annak a törekvésnek, hogy a hölgyek a férfiakkal egyenlő díjazásban részesüljenek.

Az egyenlő díjazás az amerikai nyílt bajnokságon valósult meg először. Mindemellett a New Yorkban zajló torna mindig is a legjobban fizető verseny volt. A szervezők azonban még a tavalyihoz képest is 34%-kal megemelték a pénzdíjakat, így Flushing Meadow bajnoka 2,6 millió dollárral gazdagodott, de abban az esetben, ha ő nyerte a US Open Series-t (a felvezető tornákat) is, még 1 millióval magasabb lehetett a pénzdíj. A torna szédítő, 34 millió dolláros összpénzdíjjal kecsegtetett 2013-ban, de azóta közölték, hogy 2017-ig ez az összeg minimum 50 millió dollárra nő majd.

Régen voltak egy női Grand Slam előtt ennyire egyértelműek az esélyek, mint most: Serena Williams győzelmére mindössze kétszeres pénzt fizettek a fogadóirodák, a második legesélyesebb Viktorija Azarenka volt, négyszeres szorzóval. Futottak még: Kacor király, Rizibizi…

forrás: www3.pictures.zimbio.com

forrás: www3.pictures.zimbio.com

Hagyomány a Grand Slam tornákon, hogy az első fordulóban néhány kiemelt búcsúzik. New Yorkban Flipkens, Cibulková, Petrova, Rybariková és Zakopalová veszített az első meccsén, de egyik sem okozott akkora meglepetést, mint a 2 évvel ezelőtti győztes Samantha Stosur veresége a szabadkártyával induló Victoria Duvaltól. Az amerikai lány 17 éves, és 296. a világranglistán, de a kezdeti megilletődöttség és elveszített első játszma után kiejtette esélyesebb ellenfelét. A következő körben aztán kikapott a rutinos szlovák Kéztörlőovától, azaz Daniela Handtuchovától, akit végül csak Azarenka állított meg a negyedik körben.

A második kör nagy vesztese Errani, Vesnina és Barthel, a harmadiké Kvitová és Wozniacki voltak.

Gond nélkül vette azonban az akadályokat nem csak az első két kiemelt, hanem rajtuk kívül a spanyol Carla Suarez Navarro és Flavia Pennetta is, aki menetelése során eltakarított az útjából Grand Slam döntőst (Errani), győztest (Kuznyecova), a szezon felfedezettjét (Halep) és páros világelsőt (Vinci) is.

Úgy tűnik, átalakult az élsport és ezen belül a tenisz is. A változás azzal is jár, hogy megnövekedett a sikeres játékosok átlagéletkora. Korábban az volt a jellemző, hogy a női teniszezők húszas éveik második (néha első) felében visszavonultak. Jelenleg viszont ennél idősebb hölgyek érik el pályafutásuk csúcsformáját. Ez a tény érzékletesen megmutatkozott a US Openen, ahol a legjobb négy között három hölgy is harmincon túli volt: Williams, Na Li és Pennetta.

forrás: www.timescolonist.com

forrás: www.timescolonist.com

Az alsóági elődöntőben Viktorija Azarenka vetett véget Flavia Pennetta tündérmeséjének, aki hosszú kihagyás után, 31 évesen élete legjobb és legváratlanabb eredményét érte el. A szezon hátralévő része már nem sikerült ilyen jól az olasz játékosnak, de ezen a tornán rendkívül jól és szemre is tetszetősen játszott.

Elérkezett a döntő napja. A finálét a verseny első és második kiemeltje vívta. A torna első adogatását megelőző esélyek most még inkább eltolódtak Serena Williams javára Azarenka ellen, az amerikai nehézbombázó ugyanis ellentmondást nem tűrően lépett át előző ellenfelein. A döntőig – írd és mondd – 16 játékot veszített el, pedig nem akármilyen ellenfeleket sodort az útjába a sorsolás. Nem úszta meg 6/0-ás szett nélül a vele való találkozást sem az egyaránt Roland Garros győztes Schiavone és Na Li, sem Voszkobajeva, sem a kiemelt Suarez Navarro. Williams revánsot vett honfitársán, a szintén színesbőrű Sloane Stephensen is, aki az Australian Openen legyőzte őt.

Azarenka is egy biciklivel indult a tornán Pfizenmaier ellen, később azonban döntő szettbe keveredett Cornet és Ivanovic ellenfeleként is. Mindez azt eredményezte, hogy az ukrán játékos döntőbeli győzelmére több, mint négyszeres pénzt fizettek volna a bukmékerek, míg Williams győzelme csak 1,2-szeres nyereséget ért.

Serena azonban idegesen kezdett, és szoros lett az első játszma, amit azonban mégis meg tudott nyerni az amerikai. Azarenka viszont nem adta fel, és egy 8-6-ra megnyert tie breakkel kiegyenlítette a szettek állását. A döntő szettben azonban Williams elkapta a fonalat, és nagyon koncentráltan játszva, 6/1-re nyerte az utolsó felvonást.

forrás: epmgaa.media_.lionheartdms.com

forrás: epmgaa.media_.lionheartdms.com

A fiatalabb Williams-testvér így US Open bajnoki címmel ünnepelhette 32. születésnapját, de nem egy kávéházi szegleten. Volt miből ajit shoppingolni, hiszen a US Open Series és a US Open győzteseként 3,6 millió dollárról szólt a győzelmi csekk. Ötödször sikerült Flushing Meadow-ban nyernie, Grand Slam bajnoki címeinek száma pedig ugyanúgy 17-re rúg, mint Roger Federeré. Azzal azonban nem teszünk tanúbizonyságot nagy jóstehetségről, ha megállapítjuk, hogy Serenának még több GS-cím is benne lehet a pályafutásában, míg Federer esetében inkább csak rajongói reménykednek ebben. Williams tehát 2 Grand Slamet is elhódított ebben az évben, majd az esztendő végén megnyerte a WTA nem hivatalos világbajnokságát is, és világelsőként zárta az évet, élete legjobb, 78-4-es győzelmi mutatójával.

Kiemelt kép forrása: usa.chinadaily.com

A hozzászólások le vannak zárva.