Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA Brisbane: Serena és Azarenka a döntőben

Pénteken a nőknél már az elődöntőket rendezték Brisbane-ben. Az aucklandi Ivanovic – Venus Williams és a shenzeni Li – Peng döntő után a brisbane-i szurkolók sem panaszkodhattak – a világranglista első két helyezettje játssza majd a finálét.

Legutóbb 2013-ban Dohában fordult elő, hogy az első négy kiemelt jutott az elődöntőbe, ez most Brisbane-ben megismétlődött. Az első elődöntőt a 2. kiemelt Azarenka és a 4. Jankovic játszották. Azarenka csütörtökön Voegele ellen nyolc mérkőzéslabdát is elpuskázott a második játszmában, így döntő szettre kényszerült. Jankovic ellen egyenesen pocsékul kezdett a világranglista 2. helyezettje, első szervái mögött csak 37%-ban szerzett pontot és ütött három kettős hibát. Egyetlen breaklehetőségét kihasználta, saját adogatásait viszont képtelen volt hozni, így mindössze 29 perc elteltével 6:1-re nyerte a játszmát Jankovic.

A második játszmában már valamivel jobban adogatott a fehérorosz, Jankovic szervajátéka pedig ezzel párhuzamosan romlani kezdett – Azarenka háromszor, Jankovic pedig kétszer breakelte ellenfelét. 6:3-al egyenlített Azarenka a szetteket tekintve, és a harmadikban is magához ragadta a kezdeményezést: 5:1-re sikerült elhúznia, Jankovic azonban nem adta fel, és hozott még három játszmát, mielőtt Azarenkának sikerült lezárnia a mérkőzést (6:4).

Forrás: brisbaneinternational.com.au

Forrás: brisbaneinternational.com.au

A másik elődöntőben a világelső és címvédő Serena Williams a sérülése után visszatérő Maria Sharapovával játszott. Az előzetes várakozásokra, miszerint sima Williams győzelem születik majd, úgy tűnt, alaposan rácáfol Sharapova – remek returnökkel és nyerőkkel lepte meg ellenfelét, Williams pedig magához képest sokat hibázott. Sharapova azonban csak 2:2-ig bírta tartani azt a rendkívül magas szintet, amelyen a mérkőzést kezdte, innentől már csak Williams nyert játékot – 6:2. Sharapova a szünetben ápolást kért, mert felhólyagosodott az egyik ujja.

A második szett némi meglepetésre egy Sharapova breakkel kezdődött, de Williams ezt rögtön visszavette. A forgatókönyv ezután az ide oda breakelésekről szólt, a saját adogatását először Sharapova tudta hozni, és 4:2-re elhúzott. Williams azonban rögtön visszajött a szettbe, mely során összesen hatszor vették el egymás adogatójátékát.  68 percnyi játék után végül a rövidítés döntött, amit Serena nyert meg 9:7-re. A mérkőzés során Serena 7 ászt és 7 kettős hibát ütött, Sharapova  8 kettős hibája mellé viszont egyetlen ász sem párosult.

Serena Williams – Victoria Azarenka döntőt rendeznek tehát, ami igazi csemegének számít annak ellenére is, hogy kettejük egymás elleni mérlegét 13-3-ra vezeti a világelső. Az utóbbi időben egyedül Azarenka volt képes eséllyel felvenni a harcot Serena ellen, legutóbb a 2013-as Cincinnati döntőben sikerült nyernie ellene. Azarenka nincs élete formájában, viszont Williams sem volt a toppon Sharapova ellen, érdekes mérkőzésnek nézünk tehát elébe.

A kiemelt kép forrása: wtatennis.com