AusOpen: a keddi játéknap beharangozója – férfiak

Kedden már az elődöntőbe jutásért mérkőznek a játékosok, két férfi és két női meccset rendeznek holnap és holnapután is.

Forrás: atpworldtour.com

Forrás: atpworldtour.com

A férfiak mezőnyében kedden Ferrer – Berdych és Djokovic – Wawrinka mérkőzést rendeznek, a tét a legjobb négy közé jutás. A címvédő Djokovic nem erőltette meg magát túlságosan az előző fordulóban, Fabio Fognini ellen csak 5 játékot veszített, az egész mérkőzés alig tartott tovább másfél óránál. Wawrinka Tommy Robredo ellen játszott a nyolcaddöntőben, a szorosnak ígérkező meccset három játszmában tudta megnyerni. Djokovic és Wawrinka tavaly is összefutottak a tornán, akkor a címvédő csak döntő szett 12:10-el tudta kiharcolni a továbbjutást. 2013-ban a US Openen is ötszettes csatát vívtak, ahol Wawrinka kétszer is szettelőnyben volt, de végül kikapott. Izgalmasnak ígérkezik tehát mostani összecsapásuk is, mindkét teniszező jó formában várja a negyeddöntőt. Wawrinka eddig 19 alkalomból kétszer tudta legyőzni a szerbet, ez legutóbb 2006-ban sikerült neki Bécsben.

Forrás: atpworldtour.com

Forrás: atpworldtour.com

A másik mérkőzésen a 3. kiemelt Ferrer ellenfele Berdych lesz. Ferrer két játszmát is veszített már a torna során, a második fordulóban Mannarino, a nyolcaddöntőben pedig Mayer ellen. Továbbjutása azonban egyik mérkőzésen sem forgott veszélyben, bizakodva várhatja tehát a Berdych elleni összecsapást. A cseh játékos eddig nem veszített még játszmát, igaz, nem is kellett még komoly ellenféllel szembenéznie. Legmagasabban rangsorolt ellenfele a világranglista 21. helyén álló Anderson volt, aki ellen 9-0-ra vezette az egymás elleni mérkőzések mérlegét, és ezúttal is simán, 6:2, 6:2, 6:3 arányban búcsúztatta a dél-afrikait. Ferrer és Berdych eddig 12 alkalommal találkozott, Ferrer vezet 8-4-re. 2013. végén kétszer is összekerültek: Párizsban Ferrer, az év végi világbajnokság csoportkörében pedig Berdych tudott nyerni.

Kiemelt kép forrása: nytimes.com