Davis Cup 2014: Hat hely gyorsan elkelt a nyolc között

2014. február 2.
by admin

Már három hely elkelt a tegnapi napon a Davis-kupa Világcsoportjának negyeddöntős helyei közül, ma a további öt helyért ment a küzdelem. 

Kezdjük is a Japán – Kanada összecsapással, ahol két nap után a házigazdák vezettek 2-1 arányban. Nos, a hazai közönségnek nem kellett sokáig izgulnia, mivel a Nishikori – Dancevic összecsapáson 6-2 1-0-ás Nishikori vezetésnél a kanadai játékos feladta a mérkőzést. A utolsó, tét nélküli mérkőzésen a japán Soeda 6-1 6-4-re győzött Polansky ellen, ezzel beállítva a 4-1-es végeredményt.

Japán ellenfele a címvédő Csehország lesz a negyeddöntőben. A csehek szintén 2-1-es előnnyel vághattak neki az utolsó napnak. A nap első mérkőzésén a világranglista hetedik Berdych, a világranglista 139. De Bakker ellen játszott. Ahogy azt a két játékos ranglista helyezéséből gondolni lehetett, Berdych három sima játszmában, 6-1 6-4 6-3 arányban győzött, és ezzel továbbjuttatta Csehországot. Az utolsó mérkőzésen Rosol és Sijsling feszült egymásnak, ahol a holland játékos nyert 6-3 6-3-ra, szépítve ezzel a végeredményt 3-2-re.

Szintén a negyeddöntőben találkozik Németország, és Franciaország Davis-kupa válogatottja is. A németet már szombaton bebiztosították a továbbjutást, olyannyira, hogy Kohlschreiber nem is lépett pályára Feliciano Lopez ellen, emiatt a mérkőzésért járó pontot a spanyolok kapták. Hogy ne legyen több pontja a hispán csapatnak, akkor Daniel Brands gondoskodott, aki két játszmában 7-6 6-4 arányban legyőzte Roberto Bautista Agutot.

Németország 4-1-es győzelmére még rátett egy lapáttal a francia csapat. A tegnapi 3-0-ás előnyüket ma egy 5-0-ás végeredményre cserélték le. Gasquet és Tsonga helyett most Benneteau és Monfils kapott lehetőséget, és egyiküknek sem okozott gondot a két ausztrál tini két vállra fektetése. Benneteau Kokkinakist verte 6-4 6-1-re, míg Monfils Kyrgios ellen nyert 7-6 6-4 arányban.

Wawrinka és Federer nélkül állt ki a svájci csapat a szerbek ellen az utolsó napon. Persze ebben nem volt semmi meglepő, a helvét csapat már tegnap bebiztosította a továbbjutást. A párosban győztes Chiundinelli, Lammer duó kapott szerepet ma is, de mint később kiderült, párosban jobbak. Chiundinellit Krajinovic verte két játszmában, Lammernél pedig Lajovic bizonyult jobbnak három szettben. Svájc ettől a két vereségtől függetlenül bejutott a nyolc közé, ahol a szintén verhető Kazahsztánnal találkozik.

Azzal a Kazahsztánnal, amelyik majdnem elkótyavetyélte az első napon megszerzett 2-0-ás előnyét. A kazah csapat szerencséje, hogy volt nekik egy Andrey Gobulev nevű játékosuk, aki mindkét egyes mérkőzését hozta. Történt ugyanis, hogy az utolsó napon a belga Goffin meglepte az első számú kazah játékost, Kukushkint. Goffin 4-6 6-3 3-6 6-4 6-0 arányban győzött, ezzel kiegyenlítette az állást 2-2-re. A döntő mérkőzésen viszont a már említett Gobulev lényegesen jobban játszott, mint hátrébb rangsorolt ellenfele, így a belga Bemelmansnak esélye sem volt megfogni a hazai játékost. Gobulev három játszmában, 6-2 6-3 6-1-re nyert, és juttatta tovább csapatát a legjobb nyolc közé.