Fed-kupa, Budapest: A második helyet szerezte meg Magyarország a csoportjában

A magyar Fed-kupa válogatott szombaton Nagy-Britanniával játszott, a tét a csoport második helye volt. 

A magyar páros óriási küzdelemben megszerezte a második helyet Forrás: twitter.com/hungaryfedcup

A magyar páros óriási küzdelemben megszerezte a második helyet
Forrás: twitter.com/hungaryfedcup

A csoportkörök utolsó összecsapására került sor szombat este Magyarország, és a brit csapat között. Az első összecsapáson Jani Réka a világranglista 162. Heather Watson ellen játszott. A mérkőzést a brit hölgy nyerte 6-4 6-1 arányban, ezzel 1-0-ás vezetéshez juttatta csapatát. A második mérkőzést Babos Timi, és Johanna Konta játszották. Az első játszmát a brit játékos nyerte 6-4 arányban, és a második szettben is a mérkőzésért adogathatott, de Timi rövidítésre mentette a játszmát. Majdnem úgy tűnt, hogy hiába, ugyanis a tie-breakben Konta 5-1 arányban elhúzott, de Timi, a magyar közönség buzdítása mellett megfordította 7-5-re. A döntő szettben Babos megcsinálta a szükséges breaket, és végül 4-6 7-6 6-4 arányban nyert, ezzel kiegyenlítve az állást. Jöhetett a mindent eldöntő páros, ahol az egyesben is pályára lépő Jani, Babos ellenfele a Moore, Rae páros volt. Az első játszmát a britek nyerték 7-5-re, és úgy tűnt, hogy a magyar hölgyek ismét elfáradtak, csakúgy mint a románok ellen. De nem így volt! Timi és Réka megfordította az éjszakába nyúló mérkőzést, és végül 5-7 7-5 6-4 arányban nyerni tudott. Ezzel a magyar csapat második lett csoportjában, és a holnapi helyosztón Izraellel mérkőzik.

Livescores