ATP-összefoglaló Acapulco: A kiemeltek gond nélkül vették a második fordulót

Szerdán már a második fordulóját rendezték meg az acapulcói ATP tornának, ahol a közönség John Isner és Vasek Pospisil korai búcsúja után nem láthatott újabb nagyobb meglepetést.

A torna első számú kiemeltje, a spanyol David Ferrer keddi győzelme után egy honfitársa, a balkezes Feliciano Lopez ellen lépett pályára. A mérkőzés igazából csak az első játszmában hozott izgalmakat, ahol Ferrer megnyerte a nyitó szettet rövidítésben, majd innentől kezdve könnyedén menetelt be a negyeddöntőbe. A jelenleg világranglista negyedik majd a Querrey-t búcsúztató Kevin Anderson-nal néz farkasszemet a legjobb nyolc között.

Andy Murray Forrás: telegraph.co.uk

Andy Murray
Forrás: telegraph.co.uk

A második fordulóban a brit Andy Murray-ért is szoríthattak rajongói, aki a portugál Joao Sousa ellen játszott. A brit ugyan nehezen vette az első akadályt Andujar ellen, ám ezen a mérkőzésen már sokkal jobb teniszt láthatott tőle az acapulcói közönség. Murray a mérkőzés elejét leszámítva rendkívül stabilan és összeszedetten teniszezett, ahol 1 óra 40 perc alatt 6/3 6/4-re győzte le Sousát és bejutott a nyolc közé, ahol majd Gilles Simon-nal találkozik.

A játéknap egyik legizgalmasabb meccsét a lett Ernests Gulbis és a belga David Goffin vívta. Az egyre jobb formában lévő lett játékos 6/1-el elvitte az első játszmát, majd miután a belga kiegyenlített, a mérkőzést és ezzel a továbbjutást végül egy rövidítés döntötte el. A Tiebreak-et végül Gulbis nyerte meg és egy majdnem két és fél órás csatában jutott be a negyeddöntőbe, ahol majd Grigor Dimitrov-val játszik majd, ahol a bolgár nyílván szeretne visszavágni a Rotterdam-ban elszenvedett vereségéért.

A 2. forduló eredményei:
David Ferrer-Feliciano Lopez 7/6(1) 6/2
Kevin Anderson-Sam Querrey 7/6(2) 6/4
Ivo Karlovic-Dudi Sela 7/6(4) 6/2
Alexandr Dolgopolov-Jeremy Chardy 6/3 6/4
Ernests Gulbis-David Goffin 6/1 3/6 7/6(5)
Grigor Dimitrov-Marcos Baghdatis 6/1 6/4
Gilles Simon-Donald Young 6/4 6/3
Andy Murray-Joao Sousa 6/3 6/4

Kiemelt kép forrása: news.yahoo.com

Livescores