Indian Wells: Djokovic játszmát vesztett, de továbbjutott

A kétszeres korábbi bajnok Novak Djokovic meglepetésre elveszítette egy játszmát a kolumbiai Alejandro Gonzalez ellen, de továbbjutása nem forgott veszélyben. A következő fordulóban érdekes mérkőzés elő néz  a szerb, hiszen a bombaformában lévő Cilic ellen fog játszani.

Egyetlen kihagyás elég volt a második játszma elvesztéséhez Forrás: atpworldtour.com

Egyetlen kihagyás elég volt a második játszma elvesztéséhez
Forrás: atpworldtour.com

Gonzalez a tornát megelőzően mind a hat ATP mérkőzését elveszítette a szezonban, Indian Wells-ben azonban Mannarino és Dodig legyőzésével a második kiemelt Djokovic ellen játszhatott. Az első játszmát simán, 6-1-re hozta Djokovic és arra lehetett számítani, hogy a második sem lesz sokkal szorosabb. 3-4-es állásnál azonban Gonzalez váratlanul el tudta venni Djokovic adogatását, majd kiszerválta a játszmát. A szerb továbbjutása nem forgott valós veszélyben, a döntő játszma már az elsőhöz hasonló eredményt hozott, egy óra 37 perc alatt sikerült kiharcolnia a továbbjutást. A világranglista második helyezettje szinte mutatóban jobb volt ellenfelénél, Gonzalez egyetlen breaklabdáját kihasználva tudott elcsenni egy játszmát a 2008-as és 2011-es bajnoktól.

“Egy kis időre volt szükségem, hogy alkalmazkodjam a játékhoz.” – mondta Djokovic. “De úgy gondolom, elég jól játszottam már az elejétől fogva… Aztán hirtelen csak elveszítettem a koncentrációmat és indokolatlanul engedtem neki, hogy megnyerje a második szettet. Nyilvánvalóan nem engedhetek meg magamnak ilyen kieséseket egy ilyen szintű mérkőzésen – különösen a következő fordulóban, mikor Cilic ellen fogok játszani, aki nagyon jó formában van és úgy hiszem jobbá vált mióta Ivaniseviccsel dolgozik.”

Verdasco pályafutása során másodszor jutott a 16 közé Indian Wells-ben Forrás: atpworldtour.com

Verdasco pályafutása során másodszor jutott a 16 közé Indian Wells-ben
Forrás: atpworldtour.com

Mint ahogyan arról már korábban írtunk, Cilic tényleg fantasztikus szezonkezdeten van túl, ezúttal pedig elsőként érte el a húsz mérkőzésgyőzelmet a szezonban az egész ATP mezőnyét tekintve. Cilic, aki 24. kiemeltként szerepel a versenyen, zsinórban öt játékot nyerve előbb lezárta az első játszmát, majd 3-0-ás előnyre tett szert a másodikban a 16. helyen rangsorolt Robredo ellen – ez meg is alapozta az egész mérkőzést, 6-4, 6-3 lett a végeredmény.

Ez a játéknap sem telt el kiemelt búcsúzó nélkül, ezúttal a 8. Gasquet kényszerült idejekorán Miami felé venni az irányt. A francia ellenfele az egykori top10-es Fernando Verdasco volt, aki 7-6, 6-1-re győzte le őt. Gasquet kiesésével Djokovic maradt az egyetlen top10-es teniszező a tábla alsó részében. Verdasco következő ellenfele John Isner lesz, aki 13 ászt ütve és hat első adogatás mögötti labdamenetet veszítve nyert Yen-Hsun Lu ellen.

Színvonalas találkozót vívott Dimitrov és Gulbis, melyet végül az alacsonyabban rangsorolt lett játékos nyert meg szetthátrányból fordítva 2-6, 6-1, 7-5-re.

Eredmények:

Djokovic (2) – Gonzalez – 6-1, 3-6, 6-1

Verdasco (30) – Gasquet (8) – 7-6, 6-1

Isner (12) – Lu – 6-4, 6-3

Gulbis (20) – Dimitrov (15) – 2-6, 6-1, 7-5

Cilic (24) – Robredo (16) – 6-4, 6-3

Bautista-Agut – Nieminen – 6-2, 4-6, 7-6

Lopez – Kukushkin – 1-6, 6-3, 6-4

Benneteau – Thiem – 7-6, 6-3

A kiemelt kép forrása: yimg.com