Federer kikapott, Djokovic rangadót nyert

2014. március 27.
by Írókéz

 

Nem ismétlődik meg a múlt heti Masters döntője Miamiban az elődöntőben. Bár Novak Djokovic, a finálé egyik résztvevője továbbjutott Andy Murray ellenében, a másik fél, Roger Federer vereséget szenvedett Nishikori Kei-től, így a japán játékos lesz a szerb teniszező ellenfele.

A címvédő Murray jól kezdte a mérkőzést. Stabilan játszott, megnyerte a hosszú labdameneteket, és többször megszorongatta Djokovicot annak szervagémeiben. Ennek ellenére a volt világelsőnek volt először bréklabdája, mégpedig 2-1-nél, de a skót teniszező okos játékkal hárította azt. Ezután mindketten hozták adogatásaikat, Murray simábban, Djokovic valamivel nehezebben. A játszma végjátékában, 5-5-nél a szerb játékos 40-15-nél elrontott egy ziccert, és ez majdnem megbosszulta magát. A skót bréklabdához jutott, “Djoker” azonban egy ászt húzott elő a pakliból, és ezzel megmenekült.

A következő game első labdamenetében érdekes dolog történt. Djokovic kiszorította ellenfelét, aki csak visszakanalazni tudta a labdát, röviden. A második kiemelt a háló közvetlen közeléből beütötte a nyerő röptét. Ment is volna minden tovább rendben, azonban a kivetítőn megismételték a jelenetet, és ebből egyértelműen látszott, hogy Djokovic átnyúlt a hálón és még Murray térfelén ütötte meg a labdát. A skót reklamált, persze hasztalan, a székbíró nem másította meg döntését. A wimbledoni címvédőt azonban megzavarta a jelenet, mert ezután semmire bukta el a szerváját, és így elment számára az első szett is.

A második játszmában azonban erősített a Miami torna kétszeres bajnoka, 2-2-nél elvette Djokovic adogatását. Ahelyett azonban, hogy ettől megnyugodott és jobban játszott volna, hibát hibára halmozott a folytatásban. Visszaadta a bréket, majd újból elvesztette a szerváját, és így, négy játékot egymás után elveszítve vereséget szenvedett. Murray a mérkőzés egyes szakaszaiban jól játszott, de ez a teljesítmény még mindig kevés a legjobbak ellen. A múlt héten edzőjével, Lendl-lel szakító brit klasszis utoljára tavaly júliusban tudott top 10-es játékost legyőzni, és az áldozat éppen Novak Djokovic volt – a wimbledoni döntőben.

Az alsóági elődöntő másik helyéért a toronymagas esélyes Roger Federer és Nishikori Kei mérkőzött meg. A japán játékos, azután, hogy négy mérkőzéslabdáról legyőzte David Ferrert az előző fordulóban, második győzelmét aratta top 5-ös játékos ellen két napon belül. Bár az első szettet a reneszánszát élő svájci nyerte, Nishikori, igazi szamuráj módjára küzdött tovább. Jobban játszott, és főleg fonák oldalról klasszis ütésekkel operált a mérkőzés további részében. Federer, aki előző három meccsén mindössze 18 adogatópontot veszített, ezúttal négyszer is elveszítette az adogatását, ami szintén ellenfele jó játékát bizonyítja. Roger sem fukarkodott a dicséretekkel: a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt jósolta, hogy a japán játékos rövidesen a top 10 tagja lesz.

Novak Djokovic így Nishikori Kei ellen szállhat ringbe, hogy továbblépve a hét végén megismételje 2011-es teljesítményét, amikor megnyerte Indian Wellst és Miamit is. A szerb klasszisnak égetően szüksége van a pontokra, ha az év második felében szeretné visszavenni a világelsőséget Rafa Nadaltól.

Eredmények:

Novak Djokovic – Andy Murray   7/5  6/3

Nishikori Kei – Roger Federer  3/6  7/5  6/4

Kiemelt kép forrása: http://i1.ytimg.com