WTA: Cibulkova-Na Li elődöntőt rendeznek Miamiban

Tegnap az alsó ág negyeddöntőit bonyolították le Miami női tenisztornáján, ahol izgalmas csaták után egy papírforma és egy meglepetés eredményt láthatott a floridai közönség.

cibulkova

Cibulkova az Australian Open elődöntője után újra legyőzte Radwanskát
Kép forrása: whbl.com

A játéknap első negyeddöntőjét Dominika Cibulkova és Agnieszka Radwanska játszotta egymás ellen. Mind a két játékos nehezen jutott a legjobb nyolc közé, mivel a szlovák teniszezőnő 6/1 5/7 6/3-ra győzte le Venus Williams-t, a lengyel játékos pedig Svitolina ellen szintén döntő szettre kényszerült, aminek 7/6 5/7 6/2 lett a vége. Az első játszmában csak úgy repkedtek a brékek, amiből végül a lengyelek kedvence jött ki jobban és 6/3-ra hozta a nyitó szettet. A második játszmában sem volt hiány elnyert szervajátékokból, mivel a két játékos összesen nyolcszor vette el a másik adogatását. A szettet végül egy rövidítés döntötte el, amit Cibulkova megnyert és 7/6-al kiegyenlített. A döntő részben 4-3-i fej-fej mellett haladt a két játékos, azonban itt a szlovák teniszezőnő brékelt és már a továbbjutásért adogathatott. Cibulkova pedig nem szalasztotta el ezt a lehetőséget és 6/3-mal lezárta a mérkőzést. Cibulkova pályafutása első elődöntőjére készülhet a floridai városban.

A másik elődöntőben a korábbi világelső Caroline Wozniacki és az Australian Open bajnok, Na Li mérkőzött meg egymás ellen. A két teniszezőnő eddig viszonylag magabiztosan jutott el a negyeddöntőbe, főleg ezt a legjobb 16 közötti szereplésük bizonyítja, mivel a dán lány Lepchenko-t 6/0 6/1-re, még a kínai játékos Suarez Navarro-t 6/0 6/2-re győzte le. A mérkőzést Li Na kezdte jobban, aki 4-1-re elhúzott, azonban Wozniacki 4-4-re vissza tudott kapaszkodni. A dán játékos azonban nem tudott ettől nagyobb erőre kapni, mivel 5-5-nél újra elbukta a szerváját, majd miután a kínai hozta a saját adogatását 7-5-el szett előnybe került. A második játszmában Wozniacki-nak óriási esélye adódott, hogy kiharcolja a döntő játszmát, azonban ezzel nem tudott élni és ellenfele visszajött 5-5-re. Innentől pedig ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, mint az előző játszmában. A kínai játékos először elvette a dán szerváját, majd sajátját hozva egy újabb 7-5-re megnyert játszmával már az elődöntőbe jutást harcolta ki Na Li.

Az alsó ágon az elődöntőt tehát majd a mai napon Dominika Cibulkova és Na Li játssza egymás ellen. A szlovák játékost nyílván vissza szeretne vágni a kínainak, mivel februárban vereséget szenvedett ellene az Australian Open fináléjában.

A negyeddöntő eredményei:

Dominika Cibulkova-Agnieszka Radwanska 3/6 7/6(3) 6/3

Na Li-Caroline Wozniacki 7/5 7/5

Kiemelt kép forrása: sktmainstreet.com