Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Nadal küzdelmes meccsen jutott a négy közé Miamiban

A világelső Rafael Nadal eddig összesen csak kilenc játékot vesztett a Sony Open Tennis idei kiírásában, Milos Raoniccsal azonban meggyűlt a baja a torna utolsó negyeddöntős mérkőzésén. A spanyol végül 2 óra és 35 perc leforgása alatt 4-6, 6-2, 6-4 arányban tudta felülmúlni ellenfelét, a döntőbe jutásért pedig Berdych ellen játszik majd.

Nadal legutóbb 2006-ban Madridban kapott ki Berdychtől - azóta zsinórban 16maccset nyert meg Forrás: atpworldtour.com

Nadal legutóbb 2006-ban Madridban kapott ki Berdychtől
Forrás: atpworldtour.com

Nadal nem veszített játszmát az előző négy, Raonic elleni találkozóján, csütörtök éjjel azonban megszakadt ez a sorozat. Az első játszma során a világelső három breaklabdát is kihasználatlanul hagyott, ezt követően pedig kettős hibát vétett, mikor ellenfelének szettlabdája volt – ennek köszönhetően Raonic maradt az egyetlen olyan játékos a mezőnyben, aki még nem veszített adogatójátékot. Ez az állapot azonban nem maradt tartós, Nadal valósággal lerohanta ellenfelét a második szettben és hamar 4-0-ás előnyre tett szert, majd 6-2-vel kiegyenlítette az állást. A döntő játszma elején Raonic még hárítani tudta ellenfele breaklehetőségét, a hetedik játékban viszont már nem tudta elkerülni a sorsát, és elbukta a szervajátékát. Nadal semmire szerválta ki a mérkőzést és kialakította a 4-6, 6-2, 6-4-es végeredményt. Raonic a döntő játszmában mindössze négy pontot tudott nyerni fogadóként.

Nadal hatodszor jutott be a Miami elődöntőbe, három alkalommal pedig döntőt is játszhatott – 2005-ben Federer, 2008-ban Davydenko, 2011-ben pedig Djokovic akadályozta meg a tornagyőzelem megszerzésében. Idén jó esélye lesz ismét döntőbe jutnia, hiszen ellenfele a Dolgopolovot verő Tomas Berdych lesz, akit a legutóbbi 16 meccsük alkalmával rendre meg tudott verni.

Berdych két játszmában, 6-4, 7-6 arányban nyert Dolgopolov ellen, ezzel jövő héttől feljön majd a világranglista ötödik helyére. A győzelem nem csak emiatt marad emlékezetes számára – a negyeddöntőbeli sikerével pályafutása 450. mérkőzésgyőzelmét zsebelhette be.

Berdych feljön a világranglista ötödik helyére Forrás: atpworldtour.com

Berdych feljön a világranglista ötödik helyére
Forrás: atpworldtour.com

A Dolgopolov elleni mérkőzés egy gyors breakváltással kezdődött, azonban Berdych tűnt magabiztosabbnak. Az ukrán küszködött a szerválással és sok hibát vétett. A szett közepétől úgy tűnt, sikerülhet megszorongatni a csehet, ám 4-4-es állásnál, Berdych adogatásánál eleredt az eső és félbe kellett szakítani a játékot. A folytatásban ismét Berdych tudott hamarabb ritmusba kerülni, előbb hozta saját adogatását, majd lebreakelte ellenfelét. A második játszmára már fel tudott pörögni az ukrán, és 2-2-nél egy Berdych kettős hibát követően breakelőnybe került. Dolgopolov 5-4-nél a játszma megnyeréséért és az egyenlítésért adogatott, ám nem koncentrált eléggé és visszaengedte ellenfelét a szettbe, mely végül a rövidítésben dőlt el. A tie-breaket már Berdych uralta és 1 óra 45 perc alatt kialakította a 6-4, 7-6-os végeredményt.

Berdych pályafutása során már harmadik alkalommal jutott be az elődöntőbe Miamiban, 2010-ben pedig a tornagyőzelemért játszhatott, de kikapott Roddicktól. Rafael Nadal ellen nehéz dolga lesz, de ha kellően koncentrál, akkor lehet rá esélye, hogy megszakítsa 16 meccses nyeretlenségi sorozatát a világelső ellen.

Eredmények:

Berdych (7) – Dolgopolov (22) – 6-4, 7-6

Nadal (1) – Raonic (12) – 4-6, 6-2, 6-4

A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com