WTA: Wozniacki simán továbbjutott, Babos nagy csatában kiesett Monterreyben

Szerdán már a második fordulós küzdelmeket rendezték meg a Monterrey-i WTA tornán, ahol ismét Babos Timiért is szoríthattunk.

babos2

Babos Timinek sajnos Kimiko Date-Krumm már túl nagy falat volt
Kép forrása: hirek.ma

Ha már szó esett a magyar játékosról, akkor kezdjük is vele a sort. A soproni lány, aki az előző körben mexikói szabadkártyás ellenfelét könnyed két játszmában győzte le, most a 43 éves japán Kimiko Date-Krumm ellen igen nehéz csatára számíthatott. Már csak azért is, mert a japán kiváló formában játszott eddig, amit legjobban Flavia Pennetta legyőzése bizonyított be. Babos Timi nem kezdte jól a mérkőzést mivel az első játszmát 6/4-re elveszítette. A második játszma szoros csatát hozott, amit végül csak a rövidítés döntött el, amit a magyar lány sikeresen abszolvált és 7/6-al kiharcolta a mindent eldöntő harmadik szettet. Reménykedhetünk abban, hogy ez lesz a fordulópont, azonban Timi a döntő játszmára elfáradt és ezt 6/4-re elbukott, így egy kicsivel több, mint 2 és negyed órás küzdelem után Date-Krumm jutott be a negyeddöntőbe.

Keddi győzelme után ismét pályára lépett Caroline Wozniacki. A dán lány előzetesen nehéz találkozóra számíthatott a franciák rendkívül tehetséges játékosa ellen, aki nem volt más, mint Kristina Mladenovic. A korábbi világelsőnek azonban ez a mérkőzés nem igazán jelentett nagyobb problémát, mivel 81 perc alatt 6/3 6/4 arányban győzött és továbbjutott a legjobb nyolc közé, ahol majd a cseh Karolina Pliskova lesz az ellenfele, aki a Muguruzát búcsúztató Donna Vekic-et győzte le döntő játszmában.

A negyeddöntőbe még egy hely volt kiadó, amiért a selejtezőből érkező Luksila Kumkhum és a Karin Knappot meglepetésre kiejtő Jovana Jaksic küzdött meg. Kettejük találkozója izgalmas csatát hozott, ahol ugyan Kumhkum megnyerte 6/3-ra az első játszmát, azonban Jaksic két megnyert rövidítéssel meg tudta fordítani a mérkőzést és bejutott a negyeddöntőbe. A szerb játékos majd az Julia Boserup-Allie Kiick második fordulós mérkőzés győztesével játszik a legjobb nyolc között.

A második forduló eredményei:

Kimiko Date-Krumm-Babos Tímea 6/4 6/7(4) 6/4

Jovana Jaksic-Luksika Kumkhum 3/6 7/6(5) 7/6(2)

Karolina Pliskova-Donna Vekic 4/6 6/2 6/3

Caroline Wozniacki-Kristina Mladenovic 6/3 6/4

Kiemelt kép forrása: bt.dk