WTA: Ivanovic megállította a parádésan menetelő Jaksic-ot Monterreyben
Éjszaka a végéhez ért a Monterreyben megrendezett WTA torna, ahol a döntőben a közönség egy szerb házi rangadót figyelhetett meg.
A párosítás azonban abból a szempontból lehetett érdekes, hogy Ana Ivanovic ellenfele, most azonban nem Jelena Jankovic volt, hanem a világranglistán mindösszesen 137. Jovana Jaksic. A korábbi Grand Slam győztes az elődöntőben Wozniackin keresztül jutott a fináléba, még az alacsonyabban rangsorolt szerb azt a Kimiko Date-Krumm-ot búcsúztatta, aki legyőzte Babos Tímit is ezen a tornán.
A döntő azonban nem hozott túlságosan nagy izgalmakat. Az eredményt tükrözhette valószínűleg a fiatalabb szerb élete első WTA döntője, aki nem tudta különösebben megszorítani honfitársát. Ivanovic, aki ismét a TOP 10 közelében van már, rettentően simán 6/2 6/1-re legyőzte Jaksic-ot és megszerezte pályafutása tizenharmadik WTA győzelmét és hétfőtől a 12. helyen találja magát a világranglistán. Veresége ellenére Jaksic sem lehet csalódott, mivel sikerült legyőznie többek között Karin Knapp-ot és Kimiko Date Krumm-ot is, ráadásul döntős szereplésével a mai naptól 31 helyet javítva 106. lesz a világranglistán a 20 éves szerb lány.
Ezen a héten a friss monterreyi tornagyőztes Ivanovic pihen, azonban Jaksic ismét harcba szál élete első WTA győzelméért, ezúttal a Lengyelországban megrendezett 280 pontot érő katowici tornán.
A döntő eredménye:
Ana Ivanovic-Jovana Jaksic 6/2 6/1
Kiemelt kép forrása: tenisz.hu