Simon első körös vereséget szenvedett Marokkóban

Gilles Simon az utolsó pillanatban jelentette csak be nevezési szándékát a Casablancában zajló Grand Prix Hassan II névre hallgató ATP 250-es versenyre, így 27. világranglistás helyezése ellenére a selejtezőből kellett felküzdenie magát a főtáblára.

Roberto Carballes Baena Forrás: atpworldtour.com

Roberto Carballes Baena
Forrás: atpworldtour.com

Már a kvaliban sem brillírozott az egykori top10-es Gilles Simon, három meccséből kettő is a döntő játszmába torkollt. Végül Kuznetsov ellen simán jutott fel a főtáblára, de az első fordulóban a 2008-as bajnok két játszmában kikapott az argentin Delbonistól. A franciának két breaklehetősége volt a mérkőzés alatt, de ezeket Delbonis vissza tudta verni, ő maga pedig mindkét szettben 1-1 alkalommal breakelte ellenfelét – 6-4, 6-4 lett a végeredmény.

A két selejtezős játékos, Roberto Carballes Baena és David Goffin csatáját az előbbi nyerte, megszerezvén ezzel pályafutása első győzelmét az ATP touron. A világranglista 273. helyén álló, 21 éves spanyol játékos 1 óra és 48 perc leforgása alatt 6-2, 7-5-re verte meg az egykori top50-es belgát. Carballes Baena ellenfele hat breaklehetőségéből ötöt hárítani tudott és eddig még nem veszített játszmát a tornán. A következő fordulóban könnyen megszakadhat ez a remek sorozat, mivel az ötödik kiemelt Joao Sousa ellen kell majd bizonyítania.

A fiatal játékos honfitársa, Albert Ramos is kiharcolta a második fordulóba jutást, ahol majd a szintén spanyol Granollers ellen ragad ütőt. A selejtezőből felkerült kanadai Filip Peliwo sem büszkélkedhet sok megnyert ATP mérkőzéssel, Volandri ellen aratott 7-6, 6-3-as győzelme volt pályafutása során a második.

A tegnapi játéknapon Sousa Sijsling, Berlocq pedig Gabashvili ellen harcolta ki a továbbjutást.

Eredmények:

Sousa (5) – Sijsling – 6-2, 6-4

Berlocq – Gabashvili – 6-4, 6-1

Carballes Baena  – Goffin – 6-2, 7-5

Peliwo – Volandri – 7-6, 6-3

Ramos – Ouahab – 6-3, 2-6, 6-1

Hanescu – Khaddari – 7-6, 6-3

Delbonis (6) – Simon – 6-4, 6-4

A kiemelt kép forrása: tennis-pronotics.com