Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

ATP: Isner és Hewitt is búcsúzott Houston-tól

A Houston-i ATP tornán már a második fordulót rendezték, ahol az első kiemelt és egy korábbi világelső is búcsúzott a további küzdelmektől.

Most azonban lássuk is, mint első kiemelt kiről van szó. a legmagasabban rangsorolt játékosa, nem más, mint az amerikai közönség egyik nagy kedvence John Isner. A világranglistán jelenleg kilencedik helyen lévő játékos az éjszaka folyamán a korábban jamaikai, de ma már német színekben versenyző Dustin Brown ellen mérkőzött meg. Arra azonban nem lehetett számítani, hogy az amerikainak problémát fog jelenteni második fordulós mérkőzése. A két teniszező miután az első két játszmán megosztozott, a harmadikban egy rövidítéssel döntötték el ki fog továbbjutni. Ezt a Tiebreak-ot pedig Brown nyerte meg, amivel nem kis bravúrral kiejtette a torna talán legnagyobb esélyesét.

hewitt

Hewitt arckifejezése sok mindent elárul
Kép forrása: tennis.com.au

Az amerikaiak viszont csak félig szomorkodhattak, mivel Sam Querrey magabiztos játékot produkált ezen a Houston-i estén. Ellenfele a korábbi világelső Lleyton Hewitt volt, akinél mostanában kiszámíthatatlan milyen formában játszik. Most az ausztrál azonban nem játszott igazán jól, mivel Querrey simának mondható 6/3 6/4 arányban nyert és bejutott a legjobb nyolc közé.

Az első fordulóban is zajlottak még mérkőzések, ahonnan az argentin Juan Monaco-nak és a kolumbiai Santiago Giraldo-nak sikerült továbbjutnia. Ma tovább folytatódnak a küzdelmek, ahol Tommy Robredo és Fernando Verdasco is pályára lép.

Az első forduló eredményei:

Juan Monaco-Somdev Devvarman 7/6(4) 6/2

Santiago Giraldo-Matthew Ebden 6/1 6/2

A második forduló eredményei:

Dustin Brown-John Isner 6/4 6/7(7) 7/6(4)

Sam Querrey-Lleyton Hewitt 6/3 6/4

Kiemelt kép forrása: atpworldtour.com