ATP: Anderson-nak és Haase-nak is a második kör jelentette a végállomást Casablancában
Szerdán már a második fordulós mérkőzésekkel folytatódtak a küzdelmek Casablancában, ahol több nem várt meglepetést is láthatott a marokkói közönség.
Kezdjük összefoglalónkat a torna eddigi legnagyobb meglepetésével. Tegnap ugyanis az első kiemelt lépett pályára, a dél-afrikai Kevin Anderson személyében. A világranglista jelenleg 19. helyezettje a román Victor Hanescu ellen kezdte meg szereplését Marokkó egyik legnagyobb városában. Amire azonban kevesen fogadtak volna, hogy a mostanában jó formát mutató Anderson-nak ez lesz az utolsó meccse az idei casablancai tornán, mivel Hanescu hatékony bréklabda kihasználásával 6/4 6/4-re nyert és nagy meglepetésre bejutott a második fordulóba. Bár azért tegyük hozzá, hogy a salakborítás sokkal jobban kedvezik a román játékosnak, azonban így is nagy bravúrnak számít az eredmény a két teniszező mostani formáját tekintve.
Ez a játéknap még egy kiemelt búcsúját jelentette, mivel Robin Haase sem igazán találta a játékát ezen a napon, a casablancai salakon. A holland játékos kiesése önmagában salakborításon nem akkora szenzáció, mivel a torna hetedik kiemeltjének nem itt tud a legjobban játszani. A nagyobb meglepetést legyőzője jelentette, akinek a nevét eddig nem nagyon lehetett ismerni és a ranglistán is csak a 77. pozíciót foglalja el a kazah Alexandr Nedovyesov. A 27 éves játékos 7/6 6/4 arányban győzte Haasét és készülhet a második fordulós mérkőzésére a spanyol Pablo Carreno Busta ellen.
Több meglepetés már nem született a casablancai ATP tornán, mivel a hatodik kiemelt Federico Delbonis a legjobb nyolc közé és a nyolcadik kiemelt Guillermo Garcia-Lopez pedig a második fordulóba jutott be.
A mai napon több jó csatára lehet számítani, mivel megküzd egymás ellen Albert Montanes és Benoit Paire vagy éppen Marcel Granollers és Albert Ramos is. A marokkói közönség akár Guillermo Garcia-Lopez-Carlos Berlocq második fordulós mérkőzésen is jó labdameneteket és kemény küzdelmet láthat.
Az első forduló eredményei:
Pablo Carreno Busta-Tobias Kamke 6/1 6/2
Alexandr Nedovseyov-Robin Haase 7/6(6) 6/4
Guillermo Garcia-Lopez-Mikhail Kukushkin 7/6(5) 7/6(6)
Albert Montanes-Kenny de Schepper 6/2 6/3
Jiri Vesely-Leonardo Mayer 6/4 6/3
A második forduló eredményei:
Victor Hanescu-Kevin Anderson 6/4 6/4
Federico Delbonis-Filip Peliwo 6/2 6/7(5) 6/4
Kiemelt kép forrása: tennis.com