Casablanca: három spanyol és egy argentin az elődöntőben
Jól szerepelnek a spanyolok a Casablancában zajló ATP 250-es tornán, hiszen hárman is bejutottak a legjobb négy közé. Az armada mellett a szintén spanyol ajkú Delbonis játszhat a döntőbe jutásért, aki a korábban az első kiemelt Andersont búcsúztató Hanescu ellen tudott nyerni.
Delbonis szezonbeli tizedeik salak pályás mérkőzésgyőzelmét aratta a casablancai negyeddöntőben, miután 7-6, 6-3 arányban búcsúztatta a 2010-es döntős Victor Hanescut. A hatodik kiemelt argentin kihasználta ellenfele második szervák mögötti gyengélkedését (22-ből mindössze 6 pontot nyert meg a román) és kilenc breklabdájából hetet is hárítani tudott. A 23 éves Delbonis a 2014-es szezon egyik legnagyobb menetelését produkálta azzal, hogy 12 helyet javítva feljött a világranglista 43. helyére, ráadásul Sao Pauloban megszerezte pályafutása első tornagyőzelmét is. Bár kemény pályán szemmel láthatóan nem érzi jól magát (0-4 idén), salakon 13 mérkőzésből tízet megnyert a szezon során.
Delbonis elődöntőbeli ellenfele Marcel Granollers lesz, aki a 2013-as szezon kezdete óta mindössze másodszor jutott be a négy közé egy ATP tornán. Most sem neki állt a zászló, hiszen honfitársa, a 2013-ban a legnagyobb fejlődést mutató Carreno Busta 7-6-ra megnyerte az első szettet. A negyedik kiemelt Granollers ezt követően 6-3-al egyenlített, majd a döntő játszmában már esélyt sem hagyott ellenfelének – 6-7, 6-3, 6-0 lett a végeredmény.
Guillermo Garcia Lopez a sérülése után visszatérő, harmadikként kiemelt Benoit Paire ellen ragadott ütőt, és két szoros játszmában sikerült is legyőznie a franciát. A 30 éves, nyolcadik kiemelt spanyol elveszítette a három ezt megelőző casablancai negyeddöntőjét, és három salakos vereséggel a háta mögött érkezett a tornára, ennek ellenére sikerült kiharcolni az elődöntőbe jutást.
Az utolsó negyeddöntőben a 21 éves Carballes Baena két játszmában győzte le Kuznetsovot (6-4, 6-2). A fiatal spanyol a tornát megelőzően még egyetlen ATP mérkőzést sem nyert, idén az Australian Open selejtező mellett csak Futures tornákon szerepelt. A Challanger versenyeket tekintve is negatív mérleggel rendelkezik (11-13), pályafutása második ATP tornáján azonban sikerült kiharcolnia az elődöntőbe jutást – kérdés, mire megy majd Gracia Lopez ellen.
Eredmények:
Delbonis (6) – Hanescu – 7-6, 6-3
Granollers (4) – Carreno Busta – 6-7, 6-3, 6-0
Garcia Lopez (8) – Paire (3) – 7-5, 7-6
Carballes Baena – Kuznetsov – 6-4, 6-2
A kiemelt kép forrása: cordobatimes.com (Federico Delbonis)