Houstonban is két spanyol játssza a döntőt

2014. április 13.
by andF

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Casablancában spanyol házidöntőt rendeznek holnap. A párhuzamosan zajló houstoni tornán is bejutott két spanyol az elődöntőbe, ahol Verdasco két játszmában verte Giraldot, Almagro pedig játék nélkül jutott tovább.

Verdasco sportszerűségéért már megkapta a jutalmát Forrás: atpworldtour.com

Verdasco sportszerűségéért már megkapta a jutalmát
Forrás: atpworldtour.com

Fernando Verdasco pályafutása során 19. alkalommal jutott tornadöntőbe, miután 6-4, 7-5 arányban legyőzte a kolumbiai Santiago Giraldot. A negyedik kiemelt 3-5-ös hátrányt dolgozott le a második játszmában a szeles körülmények között zajló szombat esti találkozón. Verdasco hat breaklehetőségéből ötöt is kihasznált, az utolsó egy hosszúra ütött Giraldo fonák következtében a győzelmet jelentette számára. Giraldo pályafutása ötödik elődöntőjében is elbukott, idén Sao Pauloban esett ki a négy között.

Almagro még Verdascónál is könnyebben jutott be a döntőbe, hiszen ellenfele, a hazai Sam Querrey idegbecsípődés miatt nem tudta vállalni a játékot. A magasabban rangsorolt spanyol ezzel tavalyhoz hasonlóan bejutott a döntőbe, ahol 13. trófeáját szerezheti meg.

Verdasco 2010-es Barcelonában aratott győzelmét követően nem tudott tornát nyerni, pedig hat döntőt is játszhatott. Almagro elleni kilenc eddigi találkozójából hatot meg tudott nyerni, Marcel Granollers 2008-as teljesítménye óta pedig ő az első játékos Houstonban, aki mind egyéniben, mind pedig párosban ki tudta harcolni a döntőbe jutást.

Verdasco a héten már kapott egy trófeát, nevezetesen a Langston Trophy névre hallgató kupát, melyet a verseny legsportszerűbb játékosának ítélnek oda – bár ez sem kis elismerés, a tornagyőzelemért járó kupának biztosan jobban örülne holnap.

A kiemelt kép forrása: ubitennis.com