Cibulkova sima győzelemmel kezdett Kuala Lumpurban
A héten csak egy WTA torna zajlik, melyen az első kiemelt a világranglista tizedik helyezettje, Dominika Cibulkova. Az Australian Open döntős szlovák hölgy annak rendje és módja szerint sima győzelemmel vette az első fordulót, ellenfelének mindössze négy játékot engedélyezett.
A török selejtezős Pemra Ozgen ellen Cibulkova az első félórában abszolút dominánsnak bizonyult, ezalatt a rövid idő alatt sikerült szett és breakelőnybe kerülnie – 6-1, 1-0. A mérkőzés érdemben ekkor kezdődött Ozgen számára. A lerohanása utáni eszmélés azt eredményezte, hogy rögtön visszavette elveszített adogatójátékát a második játszmában, sőt, négy játékból hármat megnyerve 3-2-es előnybe került. A töröknek ez a néhány gém jelentette a mérkőzést, innentől ismét Cibulkova kezébe került az irányítás, a végeredmény pedig 6-1, 6-3 lett.
Dominika Cibulkova először lépett pályára azóta, hogy március 31.-én a Miami tornát követően bejutott a top10-be. A szlovák hölgy jelenleg második helyen áll az idén megszerzett pontokat tekintve, ami az év végi világbajnokság szempontjából lényeges. Radwanska és Li mellett ő tud csak 21 győzelmet felmutatni a szezonban, ha a következő fordulót is sikerrel veszi Malajziában, akkor 22 győzelmével egyedül vezeti majd ezt a rangsort. A második körben a tajvani Hsieh Su-Wei lesz az ellenfél, aki inkább páros sikereiről ismert – jelenleg második a páros világranglistán – de egyéniben is nyert már két tornát, két éve épp itt, Kuala Lumpurban.
A játéknapon három további második fordulós meccset rendeztek, melyeken a negyedik kiemelt Mayr-Achleitner 6-4, 3-6, 6-1-re nyert Danka Kovinic ellen, a hatodik kiemelt Zarina Diyas az olasz selejtezős Giulia Gatto-Monticonét búcsúztatta, Magda Linette pedig az ugyancsak a selejtezőből felkerülő ukrán Lyudmila Kichenokot múlta felül két játszmában.
Ne jöjjön zavarba a kedves olvasó, ha a szerdai játéknapon pályára lépő játékosok közül egyedül Dominika Cibulkova neve cseng ismerősen – az utána következő legmagasabban rangsorolt játékos, Mayr-Achleitner sincs benne a legjobb nyolcvanban a világranglistán. Sajnálatos, hogy Babos Tímea ilyen gyenge mezőnyben sem tudott semmit felmutatni és már az első fordulóban kiesett…
Eredmények:
Diyas (6) – Gatto – Monticone – 6-1, 6-4
Linette – Kichenok – 6-1, 6-2
Cibulkova (1) – Ozgen – 6-1, 6-3
Mayr-Achleitner (4) – 6-4, 3-6, 6-1
A kiemelt kép forrása: wtatennis.com