Stuttgart: Sharapova és Jankovic is megizzadt az első körben
Elkezdődtek a küzdelmek a stuttgarti Porsche Tennis Grand Prix-n. Pályára lépett a kétszeres címvédő Sharapova, aki a lehető legkiélezettebb mérkőzést játszotta Lucie Safarova ellen.

Sharapova három és fél órát töltött a pályán
Forrás: www.scoresway.com
Zsinórban harmadik stuttgarti trófeájára hajt az orosz Maria Sharapova, aki az első mérkőzésén mindjárt egy közel három és fél órás csatán van túl. Sharapovának amúgy is nagy a tét, ahhoz hogy ne kerüljön ki a top 10-ből, legalább a legjobb négy közé kell jutnia. Esetleges kudarca esetén három év után hiába keresnénk a legjobb tíz játékos között. A mérkőzés látványos teniszt hozott, Safarova ismét komoly ellenfele volt Sharapovának, csakúgy mint Miamiban, ahol egy három órás meccset játszottak. Az első játszmában fej-fej mellett haladtak a játékosok, a rövidítésben Sharapova koncentrált jobban, és szettelőnyre tett szer. A másodikban Safarova 3-0-ra elhúzott, de az előnyét nem tudta megtartani, ez a szett is tie-breakben kötött ki, de ezt most a cseh hölgy nyerte. Következhetett a döntő játszma, amiben Sharapova 5-1 arányban elhúzott. Ezután viszont sokat változott a játék képe, Safarova mindent egy lapra feltéve keményebben kezdett játszani, és zsinórban öt játékot nyerve (5-3-nál mérkőzéslabdát hárítva) a mérkőzésért adogatott. A mentálisan rendkívül erős volt világelső viszont ismét megmutatta, hogy kötélből vannak az idegei, 0-30-ról breakelt, majd könnyedén nyerte a rövidítést.
Hatalmas csatán van túl a szerb Jelena Jankovic, aki a szerencsés vesztes Mona Barthel ellen kezdett. Az első szettben a német hölgy erősen kezdett, hihetetlen keményen játszott, és nem volt rest felmenni a hálóhoz sem, amivel többször is meglepte Jankovic-ot. Barthel az első játszma 6-2-es megnyerése után a másodikban is 3-1-re vezetett, de a szerb hölgy rövidítésre mentette a szettet. A tie-breakben a hazai játékosnak négy mérkőzéslabdája volt, de egyiket sem tudta kihasználni, így a szett 7-6-ra Jankovic neve mellé került. A döntő játszmában már a szerb játékos dominált, és nyert 6-3-ra.
Eddigi eredmények:
Kaia Kanepi (EST) – Johanna Konta (GBR) 7-6 6-4
Roberta Vinci (ITA) – [Q] Annika Beck (GER) 6-3 6-2
[6] Maria Sharapova (RUS) – Lucie Safarova (CZE) 7-6 6-7 7-6
Anastasia Pavlyuchenkova (RUS) – [Q] Diana Marcinkevica (LAT) 6-3 6-2
Svetlana Kuznetsova (RUS) – [Q] Gioia Barbieri (ITA) 6-2 6-3
Alisa Kleybanova (RUS) – [Q] Ajla Tomljanovic (CRO) 6-2 6-4
[5] Jelena Jankovic (SRB) – [L] Mona Barthel (GER) 2-6 7-6 6-3
[8] Sara Errani (ITA) – Klara Koukalova (CZE) 6-3 6-4
Carla Suarez Navarro (ESP) – Ekaterina Makarova (RUS) 6-0 6-4
Kiemelt kép forrása: pitlane.mx