Djokovic már Madridban visszatérhet
Úgy tűnik mégsem komoly a szerb játékos sérülése, és már Madridban üldözőbe veheti Nadalt.

Djokovic még pihenhet pár hetet, utána irány Madrid
Forrás: bbc.com
Megnyugodhatnak Novak Djokovic szimpatizánsai, kedvencük hamarosan ismét ütőt ragadhat. Az már az első diagnózisokból kiderült, hogy a szerb játékos Monte Carloban elszenvedett csuklósérülése nem komoly, nem kell műteni, a kérdés csak az volt, hogy mikor térhet vissza, illetve ott lesz-e a Roland Garroson. A volt világelső interjújában elmondta, a sérülés nem olyan komoly, mint az elsőnek tűnt, és néhány hét múlva visszatérhet a pályára, jelenleg azonban pihentetnie kell a csuklóját. Amennyiben a rakoncátlan csukló a feltételezett ütemben gyógyul, úgy Djokovic már Madridban pályára léphet, onnan pedig a római Masters viadal, majd pedig a Roland Garros következik.