Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Rafael Nadal kiesett Barcelonában

A múlt heti monte-carlói vereség után mindenki azt hitte, hogy Barcelonába már minden kétséget kizáróan győzni jön a világelső. Lehet, hogy ő is így volt vele, de aztán a dolgok másképp alakultak.

Salakszezon ide, hazai pálya oda, Nadal még mindig nem az igazi Forrás: atpworldtour.com

Salakszezon ide, hazai pálya oda, Nadal még mindig nem az igazi
Forrás: atpworldtour.com

A Nadallal szemben támasztott elvárás nem volt alaptalan, hiszen Nadal 2003. óta nem kapott ki ezen a versenyen – akkor a 16 éves Rafael első barcelonai versenyén három játszmában vereséget szenvedett Alex Corretja ellen. A mai mérkőzés nem indult rosszul Nadal számára, hiszen a háló túloldalán az a Nicolas Almagro állt, akit eddig tízből tíz alkalommal meg tudott verni. Az első játszma alapján joggal gondolhattuk, hogy úton van a tizenegyedik is, hiszen 6-2 arányban megnyerte a szettet, mely zsinórban a 44. volt neki Barcelonában.

A második játszmában a tie-break döntött, ahol Almagro 1-3-as hátrányt ledolgozva tudta a maga javára fordítani a szettet – 7-6(5)-al egyenlített.  Nadal legutóbb 2008-ban vesztett játszmát a tornán, akkor a döntőben David Ferrer tudta szorossá tenni a találkozót. A döntő játszmában a tie-breakhez hasonlóan 1-3 volt az állás Almagro szempontjából, a világranglista huszadik helyezettje azonban  vissza tudott jönni a meccsbe, sőt, egymás után három játékot nyerve már ő vezetett. Előnye tiszavirág életű volt, mert a nyolcadik játékban Nadal rögtön visszabreakelt. A világelső erőfeszítései azonban hiábavalónak bizonyultak, hiszen a következő játékban semmire bukta el az adogatását, ajándékul adva ezzel ellenfelének a meccs kiszerválásának lehetőségét. Almagro eleinte még udvariasan hezitált egy kicsit, de végül 15/40-ről megfordítva a gémet kiszerválta a két óra 48 percig tartó mérkőzést.

Almagro következő ellenfele a kolumbiai Giraldo lesz, aki Kohlschreiber ellen jutott tovább – a német játékos 6-4, 4-3-as Giraldo vezetésnél lábsérülése miatt feladta a találkozót.

A címvédő Rosol már nyolc meccs óta veretlen Bukaresten Forrás: atpworldtour.com

A címvédő Rosol már nyolc meccs óta veretlen Bukarestben
Forrás: atpworldtour.com

Barcelona mellett Bukarestben is zajlanak a küzdelmek, igaz, ott “csak” egy 250-es tornát követhetnek figyelemmel a teniszrajongók. Az ominózus tornán simán jutott a négy közé az első kiemelt Dimitrov, aki mindössze hét pontot veszített az első adogatásai mögött az ukrán Stakhovsky ellen – 6-3, 6-4. Dimitrov elődöntőbeli ellenfele a nem mindennapi fordítással nyerő Gael Monfils lesz. A harmadik kiemelt honfitársa, Mathieu ellen veszítette el az első játszmát, majd a második rövidítésében 0-5-re és 2-6-ra is állt, de összességében hat meccslabdát hárítva végül kiszenvedte az egyenlítést. Az, hogy ez a történés inkább Monfilst dobta fel vagy Mathieut hangolta le, mindenki döntse el maga. A lényeg, hogy Monfils 6-2-re nyerte a döntő játszmát és két óra 21 perc után ő örülhetett a továbbjutásnak.

A játéknap korábbi mérkőzésein a címvédő Rosol nyolc meccsesre növelte győzelmi sorozatát a tornán, miután egy harmadik francia, Gilles Simon ellen tudott nyerni 7-6, 6-2 arányban. Rosol ellenfele a holland Haase lesz, aki Istominnak parancsolt megálljt, ráadásul szetthátrányból fordítva.

Eredmények:

Barcelona (500)

Almagro (6) – Nadal (1) – 2-6, 7-6, 6-4

Giraldo – Kohlschreiber (10) – 6-4, 4-3 – feladta

Bukarest

Rosol – Simon (4) – 7-6, 6-2

Haase – Istomin – 3-6, 6-1, 6-3

Monfils (3) – Mathieu – 3-6, 7-6, 6-2

Dimitrov (1) – Stakhovsky – 6-3, 6-4

A kiemelt kép forrása: sportmaniaticos.com