Elkezdődött a kiemelt hullás Oeiras-ban is
A hét másik tornáján Oerias-ban is az első fordulót rendezték meg, ahol néhány kiemelt rögtön gyors búcsút intett a portugáliai versenynek.
Ez a bizonyos kiemelt hullás hétfőn kezdődött meg, amikor a nyolcadik Mikhail Kukushkin-nak a feltörekvő Pablo Carreno Busta túl nagy falatnak bizonyult. Ráadásul a spanyol játékos simának mondható 6/1 7/6-al küldte haza kazah ellenfelét, hogy megmérkőzzön majd a román Victor Hanescu ellen a második fordulóban.
A kazah teniszező kiesése csupán csak a kezdete volt a további meglepetéseknek, ugyanis több kiemelt követte őt ezen az úton. A mostanában jó formában teniszező Teymuraz Gabashvili a lengyel Lukasz Kubot ellen kapott ki, Joao Sousa pedig az argentin Leonardo Mayer ellen szenvedett vereséget.
Egy mérkőzés azonban mindenképpen érdekességet szolgáltatott a statisztikusok számára. Nem tudni ugyanis mikor fordult elő utoljára ATP tornán, hogy egy kiemelt 6/0 6/0-s vereséget szenvedjen. A hazai közönség előtt játsszó Rui Machado–nak mindösszesen 48 percre volt szüksége Dmitry Tursunov legyőzéséhez. Bár a legrövidebb ATP mérkőzés rekordját nem sikerült ezzel megdönteni, azonban az eredményről így is sokat fognak még beszélni.
Holnap egy érdekesebb összecsapás lesz Oeiras-ban, ahol a spanyol házirangadón Albert Montanes és Marcel Granollers mérkőzik meg egymás ellen.
Az első forduló eredményei:
Somdev Devvarman-Matthew Ebden 6/2 6/3
Andrey Golubev-Adrian Mannarino 6/3 3/6 6/4
Leonardo Mayer-Joao Sousa 3/6 6/1 6/2
Victor Hanescu-Radu Albot 3/6 6/4 6/4
Pablo Carreno Busta-Mikhail Kukushkin 6/1 7/6(3)
Rui Machado-Dmitry Tursunov 6/0 6/0
Daniel Gimeno-Traver-Alejandro Gonzalez 6/4 6/1
Albert Montanes-Roberto Carballes Baena 7/6(4) 6/3
Lukas Kubot-Teymuraz Gabashvili 6/3 7/5
Carlos Berlocq-Tarro Daniel 6/3 6/2
Pablo Cuevas-Aleksandr Nedovyesov 4/6 6/3 6/4
Kiemelt kép forrása: atelevisiao.com