ATP Oeiras: Granollers kiejtette a kétszeres bajnok Montanest

Szerdán mindössze három férfi mérkőzést rendeztek a Portugal Openen. Már a legjobb 16 között búcsúzott a torna kétszeres bajnoka, Albert Montanes, akinek honfitársa, Marcel Granollers parancsolt megálljt.

A harmadik kiemelt Granollers szetthátrányba került a nyolcaddöntős mérkőzésén Montanes ellen, aki 2009 és 2010 után idén harmadszor szerette volna megszerezni a végső győzelmet. A világranglista 31. helyén álló Granollers az első játszma 3-6-os elvesztése után 7-6, 6-2 vel tudott fordítani, így két óra 19 perc alatt kiharcolta a nyolc közé jutást. Negyeddöntős ellenfele a szintén spanyol Gimeno-Traver lesz, aki elsőként jutott a legjobb nyolc közé a szabad kártyával induló hazai játékos, Rui Machado legyőzésével. Gimeno-Traver 6-3-ra nyerte az első játszmát, a másodikban pedig 5-4-es vezetésnél meccslabdája volt, a győzelmet azonban csak a rövidítésben sikerült kiharcolnia.

Szerdán egy első fordulós meccset is rendeztek, ahol a másik hazai játékos, Gastao Elias sikerrel vette az olasz Volnadri jelentette akadályt – 6-4, 6-3. Elias tavaly negyeddöntőt játszhatott a tornán, idén pedig majd a nemrégiben harmadik ATP tornagyőzelmét megszerző Garcia-Lopez ellen ismételheti  meg ezt a teljesítményt.

Eredmények:

Elias – Volandri – 6-4, 6-3

Gimeno-Traver – Machado – 6-3, 7-6

Granollers – Montanes – 3-6, 7-6, 6-2

A kiemelt kép forrása: tennisworldusa.org