Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

ATP beharangozó: Madrid

2014. május 4.
by DGM96

Ugyan a spanyol főváros már a 20 nap múlva esedékes BL-döntő lázában ég, azonban addig se lesznek izgalmas(nak ígérkező) események híján.

Kategória: ATP World Tour Masters 1000
Borítás: Salak
Díjazás:  € 4,625,835
Címvédő: Rafael Nadal

A mesterversenyek közül ez a második legfiatalabb (csak a shanghai verseny jár “gyerekesebb” cipőben) a maga 13. megrendezésével. A torna 2002-ben debütált, ám akkor még fedett pályán, ez a borítás nem is változott 2008-ig, amikor (vagy inkább jóval előtte) úgy gondolták a rendezők, hogy kellene egy salakos mesterverseny a borítás legjobbjának hazájában, így 2009-ben egy új létesítményben, új borításon került sor a versenyre. Rafa Nadal azonban nem tudott Monte Carlo-hoz, Barcelonához vagy Rómához hasonló dominanciát kiépíteni. Az elmúlt öt salakos alkalomkor négyszer volt döntős, ám az ottani mérlege is “csak” 50%-os: 2009-ben Djokovic kifárasztotta az azt megelőző meccsen, mely a tenisztörténelem addigi leghosszabb két nyert szettre menő mérkőzése volt; 2011-ben pedig nem tudott mit kezdeni a szerb akkori atomteniszével (ahogy szinte senki se abban az évben); a következő esztendőben pedig Fernando Verdasco és a kék salak (mely az egyik legnagyobb rendezői “baki” volt az ATP történetében) babrált ki vele a torna korai szakaszában.

A mallorcai így is az egyik legeredményesebbnek számít a spanyol fővárosban: háromszoros bajnok, ráadásul van egy trófeája a fedett pályás érából is. Hasonló teljesítménnyel büszkélkedhet Roger Federer is, ráadásul ő is mindkét borításon maradt egy-egy alkalommal veretlen, az egyik győzelmet azon a bizonyos kék salakon szerezte.

A tábla

CHARITY_560

Nadal Iker Casillassal pózolt pénteken a centerpályán megrendezett jótékonysági gálán. Jövő héten azonban már bizonyítania kell, hogy még ő a legjobb salakon.
forrás: madrid-open.com

Ilyen sorsolással a gyenge forma ellenére is szinte kötelező minimum a 8 közé jutás Nadalnak (1.). Első ellenfélnek Jürgen Melzer vagy Juan Monaco jöhet, akik éltek már meg szebb napokat is karrierjük során. Utánuk jöhet Tommy Haas (14.), majd Berdych (6.) vagy Dimitrov (12.), akik a 16 közt egymás ellen mérkőzhetnek meg. Itt már nem számíthat könnyű mérkőzésre a spanyol, bárkit is kapjon, ha eljut idáig: Berdych ma döntőzik Portugáliában, Dimitrov pedig játszmavesztés nélkül lett bajnok Bukarestben, így egyikőjük önbizalmával sem lesz baj, pláne, ha Nadal mostani formáját nézzük.

Ha a papírformát hagyják érvényesülni, az elődöntőben összejöhet “a tenisz El Classicó-ja”. Roger Federer (4.) ugyanis a címvédő ágára került. A svájci Gilles Simon vagy Benoit Paire ellen kezd, utána pedig komoly akadályba ütközhet három jó salakos, Seppi, Verdasco vagy Robredo(16.) személyében. A nyolc között Andy Murray (7.) érkezhet, ám neki várhatóan az első meccsen Nicolas Almagroval kell megmérkőznie, ami nem ígérhető sétagaloppnak azok után, hogy a spanyol a Salakkirály skalpját gyűjtötte be a múltkor Barcelonában. A bázeli számára a másik ellenfél Tsonga (11.) lehet, akinek könnyebb útja lehet a negyeddöntőig és ha monte-carlo-i mérkőzésükön okulunk, már ott sem tűnik esélytelennek.

Stanislas+Wawrinka+bEKEJMFH8S9m

Wawrinka tavaly a döntőig menetelt, idén akár ennél jobban is szerepelhet.
forrás: zimbio.com

Stanislas Wawrinka (3.) kezdhet megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ilyen rangos versenyen az esélyesek közt emlegetik. A Monte-Carloban aratott sikere is jó formájáról tesz tanúbizonyságot és most a sorsolás is kegyes volt hozzá. Vagy egy selejtezőssel, vagy pedig azzal a Tursunovval fog játszani, aki a héten Oeriasban 6/0 /6/0-ra kapott ki. Ezután sem érkezhet nehéz ellenfél, a legkomolyabb az argentin Delbonis lehet, aki idén Sao Paolo-ban lett bajnok. A nyolc között azonban Raonic (8.) vagy a barcelonai bajnok Nishikori (10.) várhat rá, egyikőjük sem könnyű vetélytárs.

ALeqM5i9m25X1jtoUlx_B04fRWTjtGIjLg

Djokovic 2013-ban már az első meccs után, Dimitrov ellen, csomagolhatott. A jövő héten biztos nem akar megint betlizni.
forrás: google.com

A tábla legalsó negyedében David Ferrer (5.) és Novak Djokovic (2.) található. A második számú spanyol útja könnyűnek ígérkezik a negyeddöntőig, bárki is áll majd az útjába. Albert Ramos vagy Nicolas Mahut ellen kezd, utána pedig várhatóan Isner (9.) vagy a német Kohlschreiber következhet. Djokovic előtt azonban nem ilyen könnyű út áll. Első ellenfele Marin Cilic lehet (ha csak a portugál Sousa nem okoz meglepetést), utána pedig a Gulbis-Dolgopolov-Fognini (13.)-trió valamelyike érkezhet, közülük is az olasz a legesélyesebb, aki tavaly nyár óta bámulatosan teljesít salakon, mai is döntőzik Münchenben

A kiemelt kép forrása: ontennis.com