Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Nadal és Berdych is könnyen nyert, Isner nyerte a nap meccsét

Már a második fordulót rendezték a madridi masters tornán, ahol a világelső és Tomas Berdych is pályára lépett. 

Hazai közönség előtt megkezdte szereplését Rafael Nadal, akit a címvédéshez vezető úton Juan Monaco szerette volna megfékezni. Az argentin játékos salakon igazán jónak számít, azonban ma nem volt esélye a világelső ellen. A spanyol játékos, főleg a második játszmában rettentően jól játszott első szervákból, amiből összességében 68 %-ban nyerte a pontokat a két szetten keresztül. Ennek igen csúnya kiütés lett a vége, mivel 6/1 6/0-ra legyőzte vetélytársát és bejutott a harmadik fordulóba. A mallorcai teniszező majd a finn Jarkko Nieminen ellen folytatja a versenyt.

berdych3

Berdych magabizotsan kezdett Madridban
Kép forrása: digisport.hu

Tomas Berdych talán nehezebb mérkőzésre számíthatott, mivel a dél-afrikai Kevin Anderson idén nagyon jó formában játszik. A 27 éves játékosra ráadásul rá is fért volna egy siker a cseh ellen, akitől eddig 10 alkalommal szenvedett vereséget az elmúlt két év alatt. Anderson azonban hiába szeretett volna javítani, ma sem igazán sikerült neki. A cseh az első játszmát nagyon könnyedén nyerte meg, majd a másodikban break előnyét végig tartva magabiztos játékával tovább is ütötte magát. Az eredmény 6/4 6/1 lett, amivel Berdych 11.-szer is legyőzte a Johannesburg-i teniszezőt.

Ha ma keresnénk a nap mérkőzését nem egy találkozót lehet megemlíteni. Első helyen ebben a tekintetben mindenképpen John Isner és Marinko Matosevic meccséről beszélhetünk, akik több mint két és fél órán gyűrték egymást. Az első két játszmát rövidítések döntötték el, ami után jöhetett a harmadik szett. Sokan azt hitték, hogy itt is csak a Tiebreak tud majd dönteni, ám az amerikai óriás a meccsen belül a legjobbkor brékelt a végén és 7/5-el egy őrült csatában továbbjutott.

A másik legnagyobb csatára a bolgár Grigor Dimitrov kényszerült a román Marius Copil ellen. Az első játszmában 4-4-nél jártak a felek, amikor Copil váratlanul egy parádés fonákkal brékelt és szettért adogathatott. A román, aki a következő játékban fél röptéből valószínűleg a nap második legszebb ütését is megütötte, magabiztos volt és 6/4-el vezetést szerzett. Copil ütése csak azért a második, mivel Dimitrov a következő játszma elején egy parádés láb közötti ütéssel válaszolt. Ekkor már látszott, hogy a bolgár egyre jobban kezd játszani. A ranglista 14. harkovoi tehetségnek sikerült brékelnie és az előnyt magabiztosan tartva 6/3-al kiegyenlített. A döntő játszmában egy végletekig kiélezett harc következett, amit egy rövidítés zárt le. Ezt az idegölő csatát végül Dimitrov nyerte, aki Tomas Berdych ellen egy rettentően nagy erőpróbára készülhet.

Holnap már a harmadik fordulókat rendezik, aminek a legnagyobb csatája mindenképpen a Dimitrov-Berdych csata lehet, valamint Rafael Nadal is újra pályára lép.

A második forduló eredményei:

Rafael Nadal-Juan Monaco 6/1 6/0

Grigor Dimitrov-Marius Copil 4/6 6/3 7/6(7)

Tomas Berdych-Kevin Anderson 6/1 6/4

Lukas Kubot-Gilles Simon 7/5 2/6 6/4

Feliciano Lopez-Mikhail Youzhny 3/6 6/3 6/4

John Isner-Marinko Matosevic 7/6(9) 6/7(5) 7/5

Kiemelt kép forrása: demotix.com