Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Madrid: Serena, Sharapova, Li és Radwanska is bejutott a nyolc közé

Nyolcaddöntőihez érkezett a madridi Premier torna, ahol pályára lépett Serena, Sharapova és az Australian Open bajnok Li is. 

Alighanem a negyeddöntők slágermeccse lesz a Sharapova - Li összecsapás Forrás: indianexpress.com

Alighanem a negyeddöntők slágermeccse lesz a Sharapova – Li összecsapás
Forrás: indianexpress.com

A nap első mérkőzését a második helyen kiemelt Na Li, és az amerikai Sloane Stephens játszotta. A két hölgynek ez volt az első egymás elleni mérkőzése, és a fiatal amerikai rendesen ráijesztett az Australian Open idei bajnokára. Az első szettet Stephens 6-2 arányban nyerte, de a mérkőzés folytatásában végig hátrányban játszott. Li a második játszma elején mindjárt breakelt, és ezt az előnyt nem engedte ki a kezéből, majd a döntő szettben gyorsan kétszer is elnyerte Stephens adogatásait, és a meccs eleji gyengélkedését leszámítva végül könnyedén nyerte a mérkőzést. A kínai ellenfele a negyeddöntőben a Stosurt verő Sharapova lesz. A két hölgy eddig tizennégyszer találkozott, amiből az orosz szépség kilencszer hagyhatta el győztesen a pályán. Hát, nem lesz egy rossz mérkőzés.

Szintén bejutott a legjobb nyolc közé a kétszeres címvédő Serena Williams is. Serena a spanyol Suarez Navarrot kapta ellenfélül, és könnyedén küldte “haza” a friss oeiras-i bajnokot. A világelső ezzel pályafutása 650. mérkőzését ünnepelte, amivel jelenleg tizenegyedik a hölgyek mezőnyében, és már csak egy győzelemre van lemaradva a tizedik helyen tanyázó Venus-tól. Ezt a győzelmet már akár Madridban behúzhatja, ehhez azonban a negyeddöntőben le kell győznie a cseh Petra Kvitovát, aki 0-4-ről felállva 6-4 6-3 arányban győzött Lucie Safarova ellen. A két játékos eddigi öt mérkőzését kivétel nélkül Williams nyerte.

Könnyedén jutott a negyeddöntőbe a lengyel Agnieszka Radwanska is, aki tegnap este még három mérkőzéslabdát volt kénytelen hárítani Svetlana Kuznetsova ellen, hogy ma 6-1 6-1-re verhesse az olasz Roberta Vincit. Radwanska ellenfele a Vinci páros partnerét két vállra fektető Caroline Garcia lesz. Érdekes lett volna egymás ellen látni a két olaszt, de így mindketten koncentrálhatnak a páros küzdelmeikre.

Eddig lejátszott mérkőzések:
[Q] Caroline Garcia (FRA) – [10] Sara Errani (ITA) 6-2 4-6 6-3
[3] Agnieszka Radwanska (POL) – Roberta Vinci (ITA) 6-1 6-1
[8] Maria Sharapova (RUS) – Samantha Stosur (AUS) 6-4 6-3
[2] Na Li (CHN) – [16] Sloane Stephens (USA) 2-6 6-3 6-2
[5] Petra Kvitova (CZE) – Lucie Safarova (CZE) 6-4 6-3
[1] Serena Williams (USA) – [14] Carla Suarez Navarro (ESP) 6-2 6-3