Roland Garros 2014: Emlékezetes meccsen Sharapova a bajnok
Sharapova, vagy két szettben Halep. Ez volt a kérdés a mai Roland Garros női egyesének döntőjében.

Nem volt ekkora különbség a két játékos között
Forrás: twitter.com
Tűző nap, és telt ház. Ez várt a negyedik helyen kiemelt Simona Halepre, és a hetedikként rangsorolt Maria Shaparovára az idei év Roland Garros döntőjében. A jövő héten a világranglista harmadik helyét elfoglaló román a döntőig hihetetlenül meggyőzően robogott, játszmavesztés nélkül gázolt át ellenfelein, míg Sharapova az utolsó három mérkőzésén szetthátrányból volt kénytelen felállni. Az orosz ezzel már tizenkilenc mérkőzés óta veretlen salakon, amikor három szettes mérkőzésre kényszerült, és győzelme esetén tenisztörténelmet írhatott: ő lehetett az első orosz teniszező, aki egy tornán kétszeres Grand Slam győztesnek mondhatja magát.
A mérkőzést Halep kezdte jobban, nyoma sem volt idegességnek, és egyből elvette Sharapova adogatását. Az orosz hasonlóan kezdte a mérkőzést, mint Bouchard, Stosur, vagy éppen Muguruza ellen, de a folytatásban az idén salakon mindössze egy vereséget számláló “Salakpova” 0-2-ről 5-2-re fordítani tudott, és 5-3-nál a játszmáért adogatott. Halepnek még sikerült visszaszereznie az elvesztett adogatását, de egyenlítés helyett ismét elbukta a sajátját, és az első játszmát 6-4 arányban Sharapova zsebelte be. Nem volt túl jó hír a Halepért szorítóknak, hogy az orosz a French Openen eddig 41 mérkőzésen szerezte meg a vezetést, és abból csak egyszer nem tudott nyerni.

Halep hozta a tie-breaket, jöhetett a döntő szett
Forrás: twitter.com
Az utóbbi évek egyik legjobb női Grand Slam döntőjének második játszmájában Sharapova gyorsan breakelőnybe került, de az előny csak percekig tartott, Halep kiegyenlített, majd 5-4-nél, és 6-5-nél is a szettért adogathatott, de mindkétszer simán bukta a játékot. A rövidítésben nehezen melegedtek be az adogató játékosok, az első hat játékból mindössze Sharapova tudta egyszer hozni a saját szerváját, 4-2. Nagyon úgy nézett ki, hogy a mentálisan erős orosz hölgy hozza a tie-breaket, és a mérkőzést is, de 5-3 után Halep négy pontot nyert, jöhetett a döntő szett, amire 2001 óta nem volt példa a hölgyek versenyében.
Egy Grand Slam torna döntőjétől mindig valami különlegeset vár az ember, és ezt most megkapta. A döntő szettben olyan labdameneteket, és fordulatokat láthattunk, amire sokáig emlékezni fogunk. Sharapova, csakúgy mint a második szettben, breakkel kezdett, majd a mérkőzés forgatókönyvének megfelelőlen Halep fordított, és labdái voltak a 3-1-hez. Az idei 200. kettős hibáján, és egy időhúzásért kapott figyelmeztetésen “áteső” orosz előbb elhúzott 3-2-re, majd 4-4 után ismét elvette Halep adogatását, és 5-4 után nem hibázott, kiszerválta a mérkőzést. Győzelmével Sharapova jövő héttől már az ötödik a világranglistán, és év végéig még tovább kapaszkodhat, mivel a tavalyi év második felét vállsérülés miatt kihagyni kényszerült. Az utóbbi tizenkét hónapban kimagaslóan teljesítő Halep veresége ellenére megmutatta, hogy valóban helye van egy Grand Slam torna döntőjében. A női mezőny egyik legjobb lábmunkájával rendelkező román játékost a mai mérkőzésen nem sok választotta el a sikertől, és alighanem még fogjuk Grand Slam fináléban látni.
M. Sharapova (orosz) – S. Halep (román) 6-4 6-7 6-4