ATP Összefoglaló: Gasquet a négy között, Hollandiában még mindig az eső az úr

Az ATP legfontosabb fejleményei tegnapról.

Eastbourne

Tovább menetel az 1. kiemelt Richard Gasquet. A franciák legjobbja a legjobb nyolc között a szlovák Martin Klizant búcsúztatta két játszmában, aki teljesítménye alapján többre is vihette volna a találkozó során, azonban mint az első, mint a második szettben volt egy gyenge pillanata, így a játszmánkénti brékek után már csak szélmalomharcot vívott fogadóként, hiszen a szerdán 28. életévét betöltő Gasquet viszonylag stabilan adogatott, ami döntő tényező a villámgyors füves borításon. Érdekesség az idei tornán, hogy minden negyeddöntőben az egyik fél francia, ám jelenleg csak az utóbb említett, korábbi kétszeres bajnok vette sikerrel a maga mérkőzését: a Roland Garros férfi párosának friss bajnokai, Edouard Roger-Vasselein és Julien Benneteau is alulmaradt saját ellenfeleikkel szemben. Benneteau-t az amerikai Querrey győzte le két szoros szettben, aki a meccsen 16 ászt ütött. Roger-Vasseleinnek pedig az üzbég Istomin jelentette a végállomást. A negyedik francia, Jeremy Chardy pedig ebben a pillanatban játssza a maga találkozóját a Queen’s-i bajnok Feliciano Lopez ellen: ezen sorok megíródása közben 5/2-re vezet a spanyol, és fogad az első játszmáért.

R. Gasquet (1.) – M. Klizan 6/3 6/4

D. Istomin – E. Roger-Vasselein 7/6(5) 6/2

S. Querrey – J. Benneteau 7/6(5) 6/4

J. Chardy – F. Lopez (3.) Jelenleg is zajlik

s’-Hertogenbosch

show_image_248

Kemény napja lehet ma Verdasconak
forrás: 10sballs.com

Németalföldön az időjárás sokszor beleköpött a szervezők levesébe: esőszünetek, meccsfélbeszakítások- és halasztások. Sajnos a természet tegnap sem volt igazán kegyes. Főleg nem Fernando Verdasco-val  (2.). A balkezes spanyolnak a mai nap gyakorlatilag másfél mérkőzést kell játszania a fináléhoz. A második kiemeltnek a szintén balkezes Jürgen Melzer az ellenfele. A break nélküli első játszma után az osztrák került előnybe, és a másodikban is bizakodhatott, miután elvette vetélytársa szerváját. A szett- és brékelőny azonban nem jött össze, Verdasco azonnal visszajött, majd egy sikeres tie-breakkel egyenlített. Ezután a meccset sötétedés miatt félbeszakították, a mindent eldöntő harmadik játszma jelenleg is zajlik. Még a nap legelején játszották a portugál Sousa és a holland De Bakker mérkőzését, ahol nem történt hazai ünneplés, hiszen az ATP első portugál tornagyőztese 6/4 6/2-re nyert. Az ezt követő találkozón a 2009-es bajnok német Benjamin Becker és a kanadai Vasek Pospisil (6.) csapott össze. Az esőszünettel tarkított mérkőzésen az első szett sikeres fogadó játék nélkül zajlott le, és a rövidítés után a kanadai volt előnyben. Becker, aki még 2006-ban Andre Agassi karrierjének “vetett véget”, a második játszmában brékelőnybe került, mégis újabb rövidítésre került a sor (ebben a szettben volt egy 90 perces esőszünet) , ahol azonban kiharcolta a döntőszettet. Ott viszont Pospisil elfáradt, Becker az elején brékelt, előnyét pedig megőrizte. A program csúszása miatt a Bautista-Agut-Mahut (7.) mérkőzést már el sem tudták kezdeni. Ez a találkozó is épp most zajlik.

J. Sousa – T. De Bakker 6/4 6/2

B. Becker – V. Pospisil 6/7 (3) 7/6 (5) 6/4

J. Melzer – F. Verdasco (2.) 7/6 (3) 6/7 (6) folytatás ma

Fucsovics Marci és a wimbledoni selejtező

Akárcsak még januárban, most is ott volt egy GS-főtábla kapujában Fucsovics Márton. A 2010-es wimbledoni junior bajnok újra reményeket fakasztott bennünk, miután a hét folyamán kettő fordulót is sikerrel vett a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének selejtezőjében. A hőn áhított főtáblához már csak a német Pütz legyőzése kellett volna és a találkozó nem is kezdődött rosszul, hiszen Marci 2/0-ra vezetett az első szett elején. A brék azonban korainak tűnt, így azt nem is tudta megőrizni. Később mégis ő került nagyon közel az első játszma megnyeréséhez, miután 6/5-ös állásnál, fogadóként két játszmalabdához jutott a nyíregyházi tehetség, ezeket azonban nem használta ki, és sajnos az ezt követő rövidítésben csak három pontot nyert. A folytatás mégsem adott okot a csüggedésre: Marci stabilabban adogatott és jobban fogadott ellenfelénél. Fogadójátékot ugyan nem nyert, de bizakodóan tekinthetett az újabb tie-break elé. Ám az nem kezdődött valami jól, Pütz 2-0-ás vezetésre tett szert, Marci azonban visszajött, utána pedig őrületes csata zajlott a második játszmáért. Fucsovicsnak hét (!), a németnek pedig négy szettlabdája volt 16-16-ig, ezután viszont sajnos már csak Pütz nyert pontot. A harmadik játszmára Marci teljesen összeomlott és 6/1-re elveszítette azt. A végeredmény 7/6(3) 7/6 (16) 6/1, a német javára. Ezzel pedig még mindig várnunk kell arra, hogy Sávolt Attila után újra legyen magyar férfi teniszező egy GS-torna főtábláján.

A kiemelt kép forrása: tv5.org