Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Serena, Halep és Sharapova is továbbjutott Wimbledonban

2014. június 25.
by Airon

A női verseny második napján a világelső és a Roland Garros bajnoka is megkezdte szereplését az All England Club-ban. Az első forduló nem igazán jelentett nekik problémát.

Serena könnyen vette az első akadályt Wimbledonban Kép forrása: wimbledon.com

Serena könnyen vette az első akadályt Wimbledonban
Kép forrása: wimbledon.com

Serena Williams-nek honfitársa, Anna Tatishvili ellen kellett pályára lépnie. A múlt évben a rutinosabb amerikaiban nem hagyott szép emléket az év harmadik Grand Slam tornája, így most volt min javítania. Első mérkőzésén nem is teketóriázott sokat, mivel viszonylag gyorsan leütötte a pályáról ellenfelét. A világelső ebben az egy órában összesen 31 nyerővel kápráztatta el a brit közönséget, a találkozót pedig 6/1 6/2 arányban nyerte meg. Serena a következő fordulóban a dél-afrikai Chanelle Scheepers-el játszik majd.

halep

Halep továbbra is remek formában teniszezik
Kép forrása: wimbledon.com

Simona Halep Wimbledonban kívánta folytatni parádés szereplését pár héttel ezelőtti Roland Garros döntője után. Az első akadály a brazil Teliana Pereira volt a román lány útjában. A világranglistán jelenleg 88.helyen álló Pereirát eddig sokszor láthattuk ITF tornákon játszani, azonban már WTA versenyeken is voltak egész szép győzelmei. Az elmúlt években Alize Cornet és Solana Cirstea ellen is tudott meccset nyerni. a bombaformában lévő világranglista harmadikkal szemben viszont nem sok esélye nyílt egy újabb bravúrra. A párizsi Grand Slam döntőse rögtön brékkel kezdett, majd meg sem állt a sima győzelemig. A vége 6/2 6/2 lett, a következő ellenfél az ukrán Lesia Tsurenko lesz Halep számára.

sharapova8

Sharapova csak egy játékot engedélyezett brit ellenfelének
Kép forrása: wimbledon.com

Egy 10 évvel ezelőtti bajnok is pályára lépett ezen a napon. A Roland Garros-t alig pár hete megnyerő Maria Sharapovának egy hazai játékos jutott az első fordulóban. Samantha Murray-ről eddig még nem igazán lehetett sokat hallani, mivel az utóbbi években kevés WTA tornán szerepelt, ráadásul csak a 247. helyen állt a ranglistán. Az orosz játékosnak természetesen nem okozott nagyobb problémát brit vetélytársa legyőzése. Sharapova első szervái mögött rendkívül hatékonyan tudott játszani, mindösszesen hat pontot engedélyezett a 26 éves angolnak. A korábbi világelső 6/1 6/0-val lépett a második fordulóba, ahol majd a svájci Bacsinszky Tímea vár rá.

lisicki

A tavalyi döntős Lisicki könnyedén győzött a center pályán
Kép forrása: independent.co.uk

A brit közönség a hétfői esős befejezés miatt tegnap rengeteg kiemelt játékát figyelhette meg, akik sikeresen vették első akadályukat. A lengyel Agnieszka Radwanszka első Grand Slam győzelmére hajt, így a román Andreea Mitu-nak sem kegyelmezett. Caroline Wozniacki is hasonló tervekkel érkezett Wimbledonba, az izraeli Shahar Peer legyőzése nem jelentett neki különösösebb gondot. Ők hétfőről pótolták befejezetlen mérkőzésüket, a keddre kiírt kiemeltek közül is sokan könnyű győzelemmel nyitottak. Így tett a tavalyi döntős Sabine Lisicki, a szerb Ana Ivanovic és a kanadai Eugenie Bouchard is.

kanepi

Kanepi okozta a női torna eddigi legnagyobb meglepetését
Kép forrása: zimbio.com

Néhány meglepetés így is maradt a női torna második napjára. A legnagyobb bravúrt az észt Kaia Kanepi szolgáltatta. A jobbkezes játékosról évek óta tudjuk, hogy rendkívül kemény tenisszel rendelkezik, most ez Jelena Jankovicnak okozott igen nagy problémát. Ráadásul az eredmény igen sima volt, a világranglista 42. helyezettje 6/3 6/2-re győzött. A kiemeltek közül még búcsúzott a párosban Grand Slam győztes olasz szekció ( Sara Errani és Roberta Vinci, valamint az orosz Anastasia Pavlyuchenkova is.

A mai napon a center pályán ismét pályára lép Agnieszka Radwanszka az ausztrál Casey Dellaqua ellen. Megfigyelhetjük majd Petra Kvitova és Na Li játékát is. A kettes pályán pedig Caroline Wozniacki ellenfele egy bizonyos Naomi Broady lesz.

Az első forduló eredményei az alsó ágról:

Caroline Garcia-Sara Errani 2/6 7/6(3) 7/5

Varvara Lepchenko-Tsvetana Pironkova 6/7(6) 6/2 6/2

Michelle Larcher De Brito-Svetlana Kuznetsova 3/6 6/3 6/1

Agnieszka Radwanska-Andreea Mitu 6/2 6/1

Caroline Wozniacki-Shahar Peer 6/3 6/0

Az első forduló eredményei a felső ágról:

Serena Williams-Anna Tatishvili 6/1 6/2

Chanelle Scheepers-Christina McHale 6/3 6/3

Petra Cetkovska-Jovana Jaksic 6/2 4/6 7/5

Alize Cornet-Anna Schmiedlova 4/6 6/4 6/2

Andrea Petkovic-Katarzyna Piter 6/1 6/4

Irina-Camelia Begu-Virginie Razzano 1/6 6/4 7/5

Silvia Soler-Espinosa-Olga Govortsova 1/6 6/4 7/5

Eugenie Bouchard-Daniela Hantuchova 7/5 7/5

Angelique Kerber-Urszula Radwanska 6/2 6/4

Heather Watson-Alja Tomljanovic 6/3 6/2

Lourdes Dominguez Lino-Petra Martic 6/0 6/1

Kirsten Flipkens-Tamira Paszek 6/4 6/7(3) 6/2

Alison Riske-Anastasia Pavlyuchenkova 4/6 7/5 6/1

Camila Giorgi-Alexandra Cadantu 6/1 7/6(5)

Bacsinszky Tímea-Sharon Fichman 6/1 6/3

Maria Sharapova-Samantha Murray 6/1 6/0

Simona Halep-Teliana Pereira 6/2 6/2

Lesia Tsurenko-Dinaf Pfizenmaier 6/3 6/0

Belinda Bencic-Magdalena Rybarikova 2/6 6/3 6/3

Victoria Duval-Sorana Cirstea 6/4 3/6 6/1

Donna Vekic-Roberta Vinci 6/4 4/6 6/4

Vera Zvonareva-Tara Moore 6/4 6/7(3)-es állásnál félbeszakadt

Zarina Diyas-Kristina Mladenovic 7/6(4)-nál félbeszakadt

Carla Suarez Navarro-Shuai Zhang 6/1 6/2

Ana Ivanovic-Francesca Schiavone 7/6(6) 6/4

Jie Zheng-Anina Beck 6/1 6/3

Karolina Pliskova-Karin Knapp 6/7(4) 6/4 10/8

Sabine Lisicki-Julia Glushko 6/2 6/1

Klara Koukalova-Taylor Towsend 7/5 6/2

Madison Keys-Monica Puig 6/3 6/3

Yaroslava Shvedova-Kristyna Pliskova 3/6 6/4 8/6

Kaia Kanepi-Jelena Jankovic 6/3 6/2

Kiemelt kép forrása: espn.co.uk