Kvitova – Bouchard döntőt rendeznek Wimbledonban

Csütörtök délután a női egyes elődöntőivel folytatódtak a wimbledoni tenisztorna küzdelmei, ahol előbb két balkezes cseh, majd a feltörekvő generáció két legígéretesebb alakja lépett pályára. 

A két barátnő közül az esélyesebb Kvitova jutott a szombati döntőbe Forrás: twitter.com

A két barátnő közül az esélyesebb Kvitova jutott a szombati döntőbe
Forrás: twitter.com

A nap első összecsapásán a 2011-es bajnok Petra Kvitova, és a huszonharmadik helyen kiemelt Lucie Safarova lépett pályára. A két hölgy, jobban mondva a két barátnő eddigi mind az öt összecsapását a volt világranglista második Kvitova nyerte, és most is ő kezdte jobban a mérkőzést, és a szett elején elnyerte ellenfele adogatását. Az élete első Grand Slam elődöntőjét játszó Safarova előbb gyorsan ledolgozta a hátrányt, majd 5-6-os állásnál játszmalabdát hárítva rövidítésre mentette a szettet. A tie-breakben Kvitova egy hajszállal, vagy inkább rutinjának köszönhetően volt a jobb, és egy 8-6-ra megnyert rövidítéssel behúzta az első játszmát, ami nem mellesleg Safarova első elvesztett szettje volt a 2014-es wimbledoni tornán. A második felvonás hasonlóan zajlott, mint az első. Kvitova gyorsan breakelőnybe került, de most az előnyt sikerült tovább növelnie, és a dupla break már elég volt, hogy a második játszmát könnyedén, 6-1 arányban megnyerje, és három évvel első sikere után ismét wimbledoni döntőt játszhasson.

Halep sérülten is folytatta Forrás: twitter.com

Halep sérülten is folytatta
Forrás: twitter.com

Kvitova ellenfele az a Eugenie Bouchard lesz, aki a harmadik helyen kiemelt Simona Halepet győzte le 7-6 6-2 arányban. A két hölgy idén nagyon jól szerepel Grand Slam tornákon, Halep Ausztráliában negyeddöntőt, a Roland Garros-on pedig döntőt játszott, Bouchard pedig mindkét tornán az elődöntőig jutott. A mérkőzést a román játékos kezdte jobban, elvette ellenfele adogatását, de ekkor megtörtént a baj, ami valószínűleg az egész mérkőzés kimenetelét befolyásolta. Halep bal bokája megsérült, 2-2-es állásnál egy közel negyed órás ápolás után tudta csak folytatni a játékot. Az első játszmában még mindent megpróbált a román lány, de a rövidítésben elbukott szett után már fejben feladta a mérkőzést. Bouchard kétszer is breakelni tudott, majd a hatodik mérkőzéslabdáját kihasználva bejutott a wimbledoni torna döntőjébe. A fiatal hölgy ezzel hazája első Grand Slam döntős játékosa lett, és Kvitova ellen élete legnagyobb sikerét érheti el. Hogy ez húsz évesen, mindössze egy WTA tornagyőzelemmel a háta mögött túl korai-e? Erre valószínűleg a közeljövőben választ kapunk, de előbb nézzük meg, hogy mit hoz a wimbledoni bajnokság szombat délutáni női döntője.

A hozzászólások le vannak zárva.