US Open: Cilic és Federer csatlakozott az elődöntő mezőnyéhez
Egy sima és egy fordított, talán így is jellemezhetnénk a US Open harmadik és negyedik negyeddöntőjét. Cilic magabiztosan legyőzte Berdych-et, Federer két szett hátrányból jött vissza Monfils ellen.
Magyar idő szerint már kezdett sötétedni, amikor a New York-i koradélutánon Tomas Berdych és Marin Cilic érkezett meg az Arthur Ashe Stadionba. A cseh bizonyítani akarta rajongóinak, hogy ismét topformában van, a horvát pedig pályafutása második Grand Slam elődöntőjéért küzdött. Az első játszmában Berdych gyakorlatilag csak ébredezett, nem igazán találta még játékát, kétszer is elvesztette az adogatását. Cilic rendkívül jól játszott fogadóként, tenyereseivel teljesen irányította a nyitó szettet. 28 perc és egy gyors 6/2- a torna 14. kiemeltje könnyen előnybe került. A második játszmában Berdych hiába kezdett pontosabban játszani, ellenfele még magasabbra tudta emelni tenisze színvonalát. 18 nyerő és 94 %-os pontnyerés az első adogatások mögött. Cilic parádésan teniszezett, két szettes előnye tudatában igen közel volt az elődöntő. A harmadik játszma elejére a langaléta medjugorjei lendülete kezdett elfogyni és vetélytársa break előnybe került. Berdych jól teniszezett, azonban 4-2-nél egy vitás pont megzavarta a koncentrációját. A székbíró szerint ugyanis a labda kétszer pattant a cseh oldalán mielőtt megnyerhette volna a pontot. A döntés tehát nem Berdych-nek kedvezett, elbukta az előnyét. Kis idő múlva már a rövidítés következhetett. Cilic valamivel nyugodtabb állapotban várhatta a Tiebreak-ot és ennek köszönhetően meg is nyerte 7-4-re. Egy tenyeres nyerő, ami elődöntőt ért: A 26 éves játékos elképesztő teniszt nyújtva került be a legjobb négy közé.
Gael Monfils és Roger Federer már sok parázs mérkőzést vívott az évek során a Grand Slam tornák második heteiben. Általában a svájci volt az egyértelmű esélyes, most viszont egy szoros összecsapásra lehetett számítani. A francia ehhez méltóan kezdte a találkozót. Az első játszmában fantasztikus labdameneteket láthatott a publikum, amiből legtöbb esetben Monfils jött ki jól. Néhol elképesztő ütéseinek és stabil szerváinak köszönhetően megnyerte az első szettet. A második szettben a párizsi játékos továbbra is lendületben maradt, rögtön elvette Federer adogatását. A korábbi világelső folyamatosan rohamozta a hálót, ott szép megoldásokkal nyerte a pontokat, mégsem tudta visszanyerni az elvesztett első szervajátékát. Monfils 78 perc játék után két szettes előnybe került, elérhető közelségbe került az az áhított Grand Slam elődöntő. Federer azonban ezt egész másképp gondolta a harmadik játszmában és hálójátékával egyre erősebben meg tudta zavarni ellenfelét. Rengeteg pontot nyert elől fontos pillanatokban, 6/4-el sikerült is szépítenie. A negyedik játszma egy gyors break váltással kezdődött 1-1 után, majd ahogy haladt a mérkőzés, a francia pontról-pontra közelebbre volt a győzelemhez. 5-4-nél még két mérkőzéslabdához is jutott, azonban a négyszeres családapa két nyerővel hárította ezt. Ráadásul Monfils a következő játékban egy kettős hibával elbukta az adogatását. Federer pedig nem teketóriázott és kiharcolta a döntő játszmát. Amikor valaki két szett hátrányból kapaszkodik vissza, általában már nem szokott elbukni. A svájci pedig nem tett most ebben kivételt és egyre jobban felőrölte mentálisan ellenfelét. Az ötödik szettben ismét használta addig is jól működő röptéit, Monfils egyre több ki nem kényszerített hibával teniszezett. A záró etapot Federer már simán 6/2-re nyerte, így a szakadék széléről táncolt vissza és bejutott a legjobb négy közé.
A negyeddöntő eredményei:
Marin Cilic-Tomas Berdych 6/2 6/4 7/6(4)
Roger Federer-Gael Monfils 4/6 3/6 6/4 7/5 6/2
Kiemelt kép forrása: eurosport.yahoo.com