Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Raonic-ot legyőzve Nishikori nyerte a tokiói tornát

2014. október 5.
by cort

Aki korán kelt vasárnap reggel hét órától megtekinthette Kei Nishikori és Milos Raonic összecsapását, amit a tokiói 500-as ATP torna győzelmi serlegéért, és mintegy 268 ezer dollárért vívtak.

Kicsit lejtett a hazai pálya Kei Nishikorinak, az 1,37 millió dollár összdíjazású Rakuten Japán Openen, ami persze csak a szurkolásban volt észrevehető, nem a játékvezetésben.

Nem sok kellett, hogy Raonic örülhessen

Nem sok kellett, hogy Raonic örülhessen

Az első játszma kiegyensúlyozott játékot hozott, melynek végén a japán versenyző örülhetett, rövidítésben sikerült megnyernie szettet. A második játszmában a harmadik helyen kiemelt kanadai játékos a szett közepén elnyerte Nishikori adogatójátékát, és előnyét sikeresen meg is őrizte, 6:4-et mutatott a kijelző a szett végén. Következett a mindent eldöntő harmadik játszma, ahol 5-4-ig fej-fej mellett haladtak a játékosok, de Raonic hibáit kihasználta a japán, aki most is kiváló küzdeni tudásról tett bizonyságot, és kisebb sérülése ellenére is három játszmában diadalmaskodott a 2 óra 16 percig tartó mérkőzésen.

Nishikori két év után nyert újra a hazai tornán, és egy lépéssel közelebb került a londoni vb részvételéhez.

K. Nishikori (japán, 3.) – M. Raonic (kanadai, 4.) 7-6 4-6 6-4

Kiemelt kép forrása: twitter.com

A cikket legújabb tagunk Tóth László készítette.