Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Ferrer kiejtette Murrayt, Berdych tovább menetel Shanghaiban

2014. október 9.
by Airon

Reggel elkezdődött a harc a legjobb nyolc közé kerülésért. A nap legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán spanyol győzelem született.

ferrer2

Ferrer öröme Murray elleni győzelem után
Kép forrása: atpworldtour.com

David Ferrer ugyanis a londoni kvalifikációért küzdő Andy Murray-vel csapott össze. Kettejük tizennegyedik összecsapását a brit kezdte sokkal jobban, érződött rajta, hogy mindennél fontosabb neki, hogy ezen a tornán a lehető legmesszebb eljusson. 6/2-vel nyitott, remekül szervált továbbra is, valenciai ellenfele az első szettre nem tudott kellőképpen felpörögni. Aztán, mintha a folyatatásban egy teljesen másik meccset néztünk volna. Ferrer tenyeresből egyre jobban irányított, amivel előbb könnyedén kiegyenlített, majd villámgyorsan meg is fordította a mérkőzést. A spanyol a harmadik játszma elején elvette ellenfele adogatását, és ez Murray-t látszólag teljes mértékben megtörte. A döntő szett vége 6/2 lett, Ferrer tovább küzdhet második Masters győzelméért.

berdych2

Berdych már ott van a legjobb nyolc között Shanghaiban
Kép forrása: atpworldtour.com

Reggel egy másik nagyágyú Tomas Berdych  a szervakirállyal találta szembe magát. Ivo Karlovic ráadásul remek formában érkezett a nyolcaddöntőre, mivel korábban Marin Cilic-et is búcsúztatta. A cseh vitéz azonban sikeresen hatástalanította vetélytársa játékát, ami legjobban a második szervák mögötti pontok megnyerésében mutatkozott meg. Berdych az egész meccs folyamán rendkívül stabilan teniszezett, break lehetőséghez sem engedte az ellenfelét. Az egész mérkőzésen a szervái mögött 86 százalékos hatékonysággal nyerte a labdameneteket, Karlovic második adogatásaiból pedig tizennyolcból tizenkét pontot nyert. Berdych tehát magabiztos játékkal jutott a legjobb nyolc közé.

simon2

Simon könnyen győzte le Jazirit
Kép forrása: quest-france.fr

A délelőtt folyamán a francia teniszezők is sikeresen zárták ezt a szakaszt. Két olyan játékos jutott tovább, akik még soha nem nyertek mesterversenyt, ráadásul egyikük még ATP tornát se. Gilles Simon első ATP 1000-es sikeréért küzd, ebben most Malek Jaziri szerette volna megakadályozni, de nem sikerült neki. A nizzai magabiztosnak mondható 6/2 6/3-al vette ezt az akadályt. A másik gall játékos Julien Benneteau első tornagyőzelméért küzd, mivel pályafutása során már tíz finálét elbukott.  A 32 éves játékos ezúttal az amerikai Jack Sock-ot verte 6/3 6/4-re.

A nyolcaddöntők eredményei:

David Ferrer-Andy Murray 2/6 6/1 6/2

Julien Benneteau-Jack Sock 6/3 6/4

Tomas Berdych-Ivo Karlovic 6/3 6/4

Gilles Simon-Malek Jaziri 6/2 6/3