Federer-Simon finálé lesz Shanghaiban

Ma zajlottak le a szezon utolsó előtti Masters-versenyének elődöntői, ahol először két “outsider”, majd két teniszgalaxis mérkőzött meg a döntőbe jutásért.

Gilles Simon vs Felciano Lopez

A torna táblájának szempontjából kissé aránytalanul alakultak az események a héten Kínában. Az alsó ágon két nem-kiemelt jutott be a négy közé, míg “fent” a lehető legerősebb párosítás jött össze, mondani sem kell, hogy ez a párosítás a tábla alján született meg.

Gilles Simon és Feliciano Lopez jelenléte azonban egyáltalán nem a véletlen egybeesések és a szerencse eredménye. Mindkét teniszező kis túlzással sokad virágzását élte meg a közelmúltban, melyről Sanghajban is tanúbizonyságot tettek a héten. Simon a 32 között Wawrinkát (4.) , az előző körben pedig Berdychet (6.) búcsúztatta. És Lopez Nadal (2.) elleni sikere sem az egynapos jó passzban lét záloga volt. Honfitársa után John Isnert (13.) is legyőzte.

Simon win vs Lopez

Simon szinte úgy játszott, mint amikor 6 évvel ezelőtt berobbant a köztudatba
forrás: twitter.com/ATPWorldTour

A találkozót a francia kezdte jobban. Szívós, alapvonali játékát már az első pillanatokban kamatoztatni tudta, így hamar kiépített egy break-előnyt, melyet a következőleg adódó alkalommal megduplázott, ez pedig elegendő volt az előnybe kerüléshez. 26 perc után Simon 6/2-re nyerte meg az első szettet.

A folytatásban egyenlő ellenfélként játszott a spanyol, amihez a lendületet a nagy nehezen megnyert, második adogató játék adta, ekkor esett át a holtponton. Ezt követően ugyanolyan körülmények között hozták a szervájukat (gondolva itt a game-ek nehézségére) és szinte kézen fogva meneteltek a rövidítésbe. Itt azonban minden úgy alakult, mint a mérkőzés legelején. Simon szinte makulátlan volt és mindössze egy pontot veszített a tie-breakben. Győzelmével pedig 2008-as madridi szereplése után (akkor még fedett pályán) másodjára döntőzik egy Masters-versenyen. Ugyan ekkor még nem tudta a következő meccs győztesének kilétét, de szinte biztos, hogy az esélytelenség nyugalmában követhette végig azt.

Végeredmény: Simon-F. Lopez 6/2 7/6(1)

Federer vs Djokovic

Bő kétórás szünetet követően következhetett a sportág történelmének egyik (ha, nem) a legszorosabb rivalizálásából egy újabb fejezet. Novak Djokovic (1.) és Roger Federer (3.) a 36. alkalommal nézett egymással farkasszemet a mai napon. Az előbbi mondatban megfogalmazott titulus pedig azzal magyarázható, hogy a találkozó előtt 18-17-es állással Federer felé fordult a relációs jel, s ami okolja a címet, az az, hogy egyik fél sem nyert még zsinórban legalább 3-szor ebben a párharcban. Az idei évet nézve is 2-2-re állnak. Legutóbb a szerb nyert az igencsak emlékezetes wimbledoni döntőben. És hogy az érdekességek sora ne érjen véget, a mai meccsel az edzőik által alkotott Edberg vs Becker-rivalizálást múlták felül egy mérkőzéssel. Minden adott volt tehát e csodálatos történet csodálatos továbbíródásához.

poor Djoko

28 meccs után kapott ki újra Djokovic Kínában
forrás: www.tennisplanet.me

Az első néhány pont során megmutatták, miért tart ott versengésük, ahol. Látványosan kezdődött a mérkőzés. Aztán 2/2-nél Djokovic megremegett adogatóként, Federer ezt kihasználta és előnybe került. A svájci ezután mintha karrierjének archívumából reprezentált volna és 33 évesen fiatal önmagát idézve játszott. Fonákja szinte tenyeresként funkcionált, a tenyerese pedig több alkalommal is lehengerlő volt. Csak egy breaklabdát kellett hárítania, ráadásul 4/3-nál 3 ásszal 47 másodperc alatt hozta az adogatását. Djokovic úgy táncolt, ahogy Federer fütyült. 38 perc után már a svájci volt előnyben.

Federer win vs DJoker in SHanghai

Federer mintha túllépte volna a fénysebességet: visszament az időben és régi önmagát idézte
forrás: twitter.com/bbctennis

A második szett elején sem engedte Federer játszani ellenfelét. Ott folytatta, ahol abbahagyta és szett- és breakelőnybe került. 3/1-es vezetésnél már rá is számoltak a világelsőre (Federernek breaklabdái voltak), de talpra tudott állni. Ezzel meg is érezte a vérszagot. A következő játékban eljutott 0-30-ig, majd újabb fogadáskor “félmaratoni” játékra késztette Federert, aki ekkor volt ún. “mélyponton” a nap folyamán. Az utolsó két játékban aztán minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. A bázelinek kétszer is lehetőség adódott, hogy fogadóként fejezze be a meccset, de Djokovic kiharcolt még egy térfél cserét (5/4 volt az állás a game végeztével). Ezután már semmi kétség sem fért ahhoz, hogy Federer “érjen célba”.

Végeredmény: Federer-Djokovic 6/4 6/4

Holnap tehát Roger Federer és Gilles Simon fog megküzdeni a Shanghai Rolex Masters trófeájáért. Természetesen Federer a favorit, de nem elenyészendő tény, hogy a francia nem egyszer tört már borsot a svájci orra alá (lásd: Roland Garros 2013 vagy Australian Open 2011)

A kiemelt kép forrása: www.abc.net.au

A hozzászólások le vannak zárva.