Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA: A hölgyeknél ma rajtol a Bajnokok Tornája

A női tenisz utolsó nagy tornája az évzáró WTA Finals. A nyolc legjobb női teniszezőt felvonultató versenyt szokták az év zárásának tekinteni, de van akiknek még nem ért véget az év. A héten a Bajnokok Tornáját rendezik, jövő héten pedig még egy Fed-kupa döntő is szerepel az idei programban. 

A Szófiában megrendezésre kerülő WTA Tournaments of Champion hasonló rendszer szerint kerül megrendezésre, mint a hétvégén befejeződött WTA Finals. A tornára bejutó nyolc játékost két négyes csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéseken döntik el, hogy ki jut az elődöntőbe. A Bajnokok Tornájára azok a játékosok kvalifikálták magukat, akik idén legalább egy tornagyőzelmet arattak, nem jutottak be a WTA Finals mezőnyébe, és a ranglistahelyezésük alapján is kiérdemelték az indulás jogát. És persze Tsvetana Pironkova, aki szabad-kártyával vághatott neki a viadalnak, hogy a hazai közönségnek legyen kiért szorítani. A hétfői napon kisorsolták a csoportokat, íme a két kvartett (a csoportok neveit Szófia két kerületének nevei adják):

Serdika csoport

Ekaterina Makarova (orosz)
Flavia Pennetta (olasz)
Alize Cornet (francia)
Gabrine Muguruza (spanyol)

Sredets csoport

Dominika Cibulkova (szlovák)
Andrea Petkovic (német)
Carla Suarez Navarro (spanyol)
Tsvetana Pironkova (bolgár)

A küzdelmek ma délután egy Cibulkova – Pironkova összecsapással veszik kezdetét.