Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Del Potro Sydneyben és az Ausztrál Openen is indul

2015. január 8.
by Netti

Bár korábban úgy volt, hogy már Brisbane-ben visszatérhet sérülése után Juan Martin Del Potro, erre nem került sor. Tegnap azonban megerősítette a hírt, miszerint jövő héten Sydney-ben, majd a január 19-én rajtoló Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon is indulni szeretne.  

Majdnem egy év telt el azóta, hogy a kiváló argentin játékos utoljára tétmérkőzésen pályára lépett. Bal csuklójának sérülését, majd márciusi operációját követően többször úgy tűnt, hogy ismét versenyezhet, ám végül sem a tavalyi idényben, sem az idei év legelején nem tudott játszani egyetlen tornán sem. Visszatérése helyszínéül Sydney-t választotta, ahol címvédőként lépne pályára, a 2014-es fináléban Bernard Tomic-ot győzte le és ezzel karrierje tizennyolcadik tornagyőzelmét aratta.

Del Potro hivatalos facebook oldalán írt arról, hogy mennyire hiányzott neki a versenyzés, és azt is kifejtette, hogy nem vár nagy eredményeket magától, egyszerűen újra valódi játékosnak szeretné érezni magát, szeretne ráérezni a versenyzésre.

Kiemelt kép forrása: www.zimbio.com