ATP: Kevin Anderson még versenyben van Auckland-ben

2015. január 14.
by Adam

A US Open utáni hosszú várakozás után végre egy kezünkön megszámolhatjuk már a napokat a következő Grand Slam tornáig, mely a forró ausztrál nyár közepén veszi kezdetét. A selejtezők már zajlanak, de eközben még két ATP250-es tornán is készülnek a versenyzők. Az Új-Zélandon zajló Heineken Openről következik rövid beszámolónk.

Kevin Anderson még versenyben van Forrás: Getty Images

Kevin Anderson még versenyben van
Forrás: Getty Images

A Heineken Open idén a szerencsés vesztesek tornája, mivel a rendezők bánatára a magasabban rangsoroltak közül többen korán visszaléptek a versenytől, többek között a címvédő John Isner, a dohai bajnok David Ferrer és Tommy Robredo is. Ernests Gulbis második körös kiesésével pedig a negyedik kiemelt Kevin Anderson a legmagasabban rangsorolt még játékban lévő teniszező a negyeddöntőben, akinek ellenfele Steve Johnson lesz. Ugyanitt az alsó ágon Jiri Vesely – Donald Young negyeddöntőt láthatunk majd holnap.

A felső ágon nincs versenyben kiemelt, Lucas Pouille és Albert Ramos-Vinloas, illetve Adrian Mannarino és Alejandro Falla meccselnek majd az elődöntőkért.

A kiemeltek párosban sem teljesítenek túl jól, a Bryan testvérek már az első körben kiestek és a harmadik kiemelt Cabal/Farah kolumbiai páros is búcsúzott a negyeddöntő előtt. A Peya/Soares és a Klaasen/Paes párosok azonban még versenyben vannak és a papírforma szerint az elődöntőben kellene találkozniuk, az eredményesebb páros-specialisták közül pedig a felső ágon a Melo/Mirnyi duónak lehet esélye egy jó szereplésre az Australian Open előtt.

A hozzászólások le vannak zárva.