Kialakult az elődöntő párosítása Rio de Janeiroban

Kőkemény összecsapások, azonban minden a papírforma szerint haladt. Nadal és Ferrer is döntő játszmában jutott tovább.

Ferrer jutott elsőként elődöntőbe Kép forrása: skysport.com

Ferrer jutott elsőként elődöntőbe
Kép forrása: skysport.com

Tegnap este negyed nyolcat ütött az óra, amikor az első játékosok megérkeztek a Riói vörös salakra. David Ferrer és Juan Monaco mérkőzésén egy hosszú labdamenetekkel tarkított ki-ki mérkőzésre lehetett számítani. A spanyol kezdte dinamikusabban a mérkőzést, kemény tenyereseivel irányította a pontokat. A játszma közepén szerzett break elég volt a vezetés megszerzéséhez. Monacot sem kellett félteni, aki a folytatásban az újabban összeszedett break hátrány ellenére remek teniszt nyújtott és sikerült kiegyenlítenie. A befejezésre viszont a rutinos argentin elfogyott, Ferrer sorra vette el riválisa adogatásait és 6/2-vel elődöntőbe jutott.

Haider-Maurer győzelmének nem örülhetett túlságosan a barzil közönség Kép forrása: tennisnet.com

Haider-Maurer győzelmének nem örülhetett túlságosan a brazil közönség
Kép forrása: tennisnet.com

A második mérkőzésen már készülhetett a buzdításra a hazai közönség, mivel Joao Souza lépett a pástra. A kérdés az volt, hogy mennyit vett ki a brazil játékosból a Blaz Rola elleni maratoni összecsapás. Nos, Haider-Maurer sem kímélte fizikailag Souzát, mivel az osztrák az első szettet egy óra játék után nyerte meg rövidítésben. A második szettre hiába a több óra tenisz, a brazil kezdett egyre jobban felpörögni, fantasztikus megoldásokat láthattunk tőle, jöhetett a döntő szett. Kettejük találkozója elképesztő színvonalat hozott, amit a végén a fej döntött el. Haider-Maurer a lehető legjobbkor egy picit erősebb maradt és megnyerte a döntő szettet.

Fognin nyerte a nap mérkőzését Kép forrása: foxsports.com

Fognini nyerte a nap mérkőzését
Kép forrása: foxsports.com

A kora este folyamán már szemkápráztató mérkőzéseket láthattunk, ekkor még nem sejtettük, hogy Fabio Fognini és Federico Delbonis az előző mérkőzéseket is felül tudja múlni. Az olasz a sokszor emlegetett fontos hetedik játékban csinált először breaket és magabiztosan hozva saját adogatásait 44 perc alatt vezetést szerzett. A második játszmában úgy tűnt elindult a Delbonis henger, mivel gyorsan ellépett 5-1-re, azonban Fognini pontról-pontra küzdött és ennek eredményeként kiharcolta a rövidítést. Az argentin ettől akár meg is törhetett volna fejben, Fognininek három mérkőzéslabdája is volt, mégis 12-10 arányban Delbonis nyerte a rövidítést. A harmadik játszma elején egy gyors break váltás, majd jöhetett a mindent eldöntő Tiebreak. Delbonis akaratereje miatt talán megérdemelte volna a sikert, ez azonban Fognini estéje volt. A 24 éves játékos hiába hárított öt mérkőzéslabdát is újfent, mégis riválisa került ki győztesen az összecsapásból.

Nadal ha nehezen is, de elődöntőbe jutott Kép forrása: businessinsider.com

Nadal ha nehezen is, de elődöntőbe jutott
Kép forrása: businessinsider.com

A nap lezárásaként Rafael Nadal mérkőzése következett, aki Pablo Cuevas ellen játszott. Az uruguayi teniszező rendkívül felszívta magát a találkozó első pontjától kezdve, tenyereseivel folyamatosan a spanyol fonákját támadta. Az első szettet Cuevas nyerte meg, a folytatásra viszont Nadal kezdett ébredezni és nem engedte már adogatásai közelébe sem ellenfelét. 6-5-nél végül a salakkirály megtörte a fantasztikusan teniszező Cuevast, a szerváját elnyerve hozta a második szettet, ez kihatással volt a teljes döntő játszmára. A záró szakaszban már Nadal akarata érvényesült, aki azzal, hogy kiegyenlített, sikeresen kicsinálta mentálisan riválisát. Nadal 6/0-ra nyerte a harmadik szettet, így az elődöntőben majd Fognini vár rá.

A negyeddöntők eredményei:

Rafael Nadal-Pablo Cuevas 4/6 7/5 6/0

Fabio Fognini-Federico Delbonis 6/4 6/7(10) 7/6(9)

Andreas Haider-Maurer-Joao Souza 7/6(4) 1/6 6/4

David Ferrer-Juan Monaco 6/3 4/6 6/2

Kiemelt kép forrása: sportinglife.com

A hozzászólások le vannak zárva.