Errani-Schmiedlova döntőt rendeznek Rio de Janeiroban
Rio de Janeiroban a döntőbe kerülés volt már a tét. A fináléban majd Sara Errani és Anna Schmiedlova mérkőzik meg a tornagyőzelemért.
Sara Errani ezúttal nem játékban, hanem inkább fejben nyerte meg elődöntős mérkőzését. Az első játszmában sokáig úgy tűnt, hogy ez egy magabiztos siker lesz, azonban 5-4-nél elbukta a szerváját Johanna Larsson ellen, kezdődhetett minden előröl. Az olasz azonban a szett befejezésére összeszedte magát és 7/5-re megnyerte az első felvonást. A második szettben többször volt break hátrányban az első kiemelt, akaraterejének köszönhetően mégse kellett túlóráznia. Sara Errani másfél óra játék után nyert 7/5 6/3-ra.
A másik elődöntő esélyese Irina Begu volt, azonban Anna Schmiedlova felborította a papírformát. Az első játszmában 2-2-től kezdve Schmiedlova dominált, 6/2-re nyerte az első szettet, azonban egy óriási mentális harcot követően riválisának sikerült kiharcolnia a döntő játszmát, ekkor már egy picit Begu tűnt esélyesebbnek a döntőbe kerülésre. A szlovák lány ennek ellenére nem hagyta levegőhöz jutni Begut, akit sikerült bedarálnia a harmadik szett folyamán. Anna Schmiedlova 6/2-re nyerte meg a döntő játszmát, így megküzdhet pályafutása első WTA tornagyőzelméért.
Az elődöntők eredményei:
Sara Errani-Johanna Larsson 7/5 6/3
Anna Schmiedlova-Irina Begu 6/3 4/6 6/2
Kiemelt kép forrása: wtatennis.com