Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

ATP Dubai: Összejött az álomdöntő! Djokovic vs Federer immáron 37-szer!

Pénteken a döntőbe jutás volt a tét a Közel-keleten. A rendezők dörzsölhetik tenyerüket, ugyanis az első két kiemelt fog ma játszani.

Annak ellenére, hogy az élmezőny sava-borsa játszott ezen a héten Dubaiban, mégsem az ő csillogásuk foglalkoztatta a nézőket első sorban. Egy 18 éves horvát srác, Borna Coric kissé “belekontárkodott” Djokovic-ék “showjába”. A történet azzal kezdődött, hogy az egyébként rendkívül tehetséges ifjonc szerencsés vesztesként került a torna főtáblájára. Képességei alapján várható volt, hogy sanszos lehet egy nyolc közötti szereplés, ám Andy Murray lesöprésével bőven túlteljesített. Tegnap Federer (2.) várt rá, aki játszmavesztés nélkül menetelt a héten. A két játékos közötti különbség előzetesen is óriási volt. Elég annyit mondani, hogy Coric mindössze 2 (!) éves volt, amikor Federer elkezdte rendkívül eredményes karrierjét. Nos, nem csak az előzetes diferencia volt hatalmas. “A Mester” még túl nagy falat volt Coric számára. Federernek alig egy órára volt szükséges a 6/2 6/1-es győzelemhez, amivel bejutott pályafutása 126. tornadöntőjébe.

A másik mérkőzésen Novak Djokovic (1.) játszott Tomas Berdych-kel (4.). A világelsőnek volt könnyebb útja az elődöntőig, Federerhez hasonlóan ő sem veszített szettet, a cseh azonban Bolelli és Stakhovsky ellen is döntőszettre kényszerült. A találkozó nagyon simán kezdődött a világelső számára. Játék vesztése nélkül, huszonnégy perc alatt átgázolt ellenfelén. Ez volt zsinórban a nyolcadik játszma, amit Berdych elbukott Djokovic-csal szemben. A folytatás sem tartogatott magában egy ideig olyan jelet, hogy valamifajta változás bekövetkezne. Az első három játék után Djokovic már a break-előnyért adogatott, de Berdych visszaküzdötte magát. Sőt. Később meg is fordult a kocka. A cseh került előnybe és adogathatott az egyenlítésért. Ez azonban nem sikerült, de nagy meglepetésre Berdych nem tört meg és fogadóként megszakította rossz szériáját Djokovic-csal szemben. A döntőszettre azonban a cseh ereje elfogyott. Djokovic egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá, sikerült breakelnie, előnyét pedig egy hosszú játék megnyerésével bebiztosította. Ezt követően kétség nem fért ahhoz, hogy ki nyeri a mérkőzést. A végeredmény: 6/0 5/7 6/4

Ma tehát egy újabb fejezettel bővül a sportág történelmének egyik (ha, nem) a legnagyobb párharca. A 36 mérkőzés során tizenkilencszer Federer, és tizenhétszer Djokovic került ki győztesen. Kemény pályán 11-9 az állás, szintén Federer javára. Plusz érdekesség, hogy Dubaiban ez már a negyedik mérkőzésük lesz, kettőt Federer (2007: negyeddöntő, 2014: elődöntő), egyet pedig Djokovic (2011: döntő) nyert. Mivel az elmúlt 36 mérkőzés szinte mindegyike kiélezettre sikeredett, így sok mást a maitól sem várhatunk…szerencsére!

A kiemetl kép forrása: tennis.com