Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA: Már csak egy hely kiadó a hölgyeknél Miamiban

Már csak egy hely kiadó az 5,381 millió dollár összdíjazású Miami Open női egyesének elődöntőjében. 

Petkovic verhető ellenfelet kapott az elődöntőben Forrás: twitter.com/WTA

Petkovic verhető ellenfelet kapott az elődöntőben
Forrás: twitter.com/WTA

Elsőként a kilencedik helyen kiemelt Andrea Petkovic jutott a legjobb négy közé, aki egy két játszmás, ám mégis fordulatos mérkőzésen múlta felül a top tízhez közelítő cseh Karolina Pliskovát. Az összecsapást a német hölgy kezdte jobban, hamar elvette ellenfele adogatását, és 4-1-es előnyre tett szert. A folytatásban azonban változott a játék képe. Pliskova elkapta a fonalat, kiegyenlített, majd 4-4-es állásnál három labdája volt a vezetéshez is, de nem tudott élni a lehetőséggel. Petkovic hozta az adogatását, majd semmire elnyerte a cseh hölgy adogatójátékát, és 6-4 arányban nyerte az első szettet. A második játszmában is a német játékos maradt lendületben, 3-0-ra elhúzott, és ez az előny elegendő volt a szett 6-2-es megnyeréséhez.

Petkovic ellenfele az alsó ágon a Venust három játszmában legyőző Carla Suarez Navarro lesz. A két játékos tipikusnak is mondható női mérkőzést játszott, ugyanis az első szettben Venus legázolta spanyol ellenfelét, ám a másodikban Suarez Navarro lépett át simán a rengeteget hibázó volt világelsőn. A döntés és az izgalom így a harmadik játszmára maradt, ahol Venus kezdett jobban, de a megszerzett breakelőnyét hamar elvesztette, majd a lehető legrosszabbkor, 5-6-nál ismét elbukta az adogatójátékát, és ezzel a mérkőzést is.

A harmadik helyért már a mai napon küzdött meg az első helyen kiemelt Serena Williams, és a német Sabine Lisicki. A mérkőzés elején minden jel arra utalt, hogy ez a meccs is sima lesz a kétszeres címvédő számára, ám hiába a korai breakelőny, a német hölgy többször is a szettért adogathatott, 6-5-nél szettlabdához jutott. Serena azonban rövidítésre mentette a játszmát, és a tie-breakben már a maga javára tudta fordítani a szettet. A második felvonásban Serena továbbra is rendkívül feszülten, és sok hibával játszott, aminek köszönhetően Lisicki villámgyorsan 6-1 arányban nyerte a szettet. Jöhetett a döntő játszma, ahol Serena a tőle megszokott játékkal rukkolt elő, és hiába játszott jól a német hölgy is, a szett eleji breakelőny elegendőnek bizonyult Serena 700. győzelméhez. Az amerikai világelső ezzel már csak két mérkőzésre van nyolcadik Miami tornagyőzelmétől, elődöntőbeli ellenfele pedig a Sloane Stephens – Simona Halep összecsapásból kerül ki.

[12] Carla Suarez Navarro (ESP) – [16] Venus Williams (USA) 0 – 6  6 – 1 7 – 5
[9] Andrea Petkovic (GER) – [14] Karolina Pliskova (CZE) 6 – 4 6 – 2

[1] Serena Williams (USA) – [27] Sabine Lisicki (GER) 7-6 1-6 6-3

Kiemelt kép forrása: twitter.com/WTA