Murray-Kohlschreiber döntőt rendeznek Münchenben
Tegnap hosszú napnak néztünk Münchenben. A nap végére kialakult a döntő párosítása.
Szombat délelőtt a pénteki esőszünetnek köszönhetően a negyeddöntőkkel folytatódott a játéknap, ahol csak egy mérkőzésen borult a papírforma. Murray ugyan megszenvedett Rosollal, azonban döntő szettben nyert. Ellenfelének a spanyol Roberto Bautista Agutot kapta, aki az első játszma elvesztése után lenullázta kétszer is Victor Estrella Burgost. Az alsó ágon készülhettünk egy német-osztrák párharcra, bár egy kis meglepetéssel megfűszerezve. Kohlschreiber ugyanis óriási csatában legyőzte Goffint, Gerald Melzer pedig bravúrgyőzelmet aratott Dominic Thiem ellen.
Délután végre elkezdődtek az elődöntők, ahol először az első és a harmadik kiemelt csapott össze. Andy Murray számára borzasztóan kezdte a mérkőzést, Bautista Agut rögtön 3-0-ra ellépett, ez azonban kevés volt a vezetés kiharcolásához. A spanyolnak még a 4-0-hoz is labdái voltak, mégis Murray nyerte a szettet 6/4-re. Innentől már Murray a kezébe vette a mérkőzést és valamivel több, mint másfél óra játék után legyőzte Bautista Agutot.
A második elődöntőben az osztrák tündérmese mindösszesen egy szettig tartott, Garelad Melzer a folytatásban már nem tudott csodát tenni Philipp Kohlschreiber ellen. Melzer 6/2-vel kezdte a mérkőzést, amire riválisának 25 perc alatt egy 6/1 volt a válasza. A döntő játszmában az osztráknál több alkalommal is rezgett a léc, 5 break labdát is hárított 3-3-ig. Kohlschreiber folyamatosan nyomást helyezett rá, aminek 5-4-nél és az első mérkőzéslabdánál meg is lett az eredménye, a német lett a másik döntős a hazai közönség legnagyobb örömére.
A döntőt tehát Andy Murray és Philipp Kohlschreiber játssza egymás ellen. Vajon 2013 után újra elfoglalja egy német játékos a trónt hazai publikum előtt?
A negyeddöntők eredményei:
Andy Murray-Lukas Rosol 4/6 6/3 6/2
Roberto Bautista Agut-Victor Estrella Burgos 4/6 6/0 6/0
Philipp Kohlschreiber-David Goffin 2/6 6/3 6/4
Gerald Melzer-Dominic Thiem 7/6(5) 3/6 6/3
Az elődöntők eredményei:
Andy Murray-Roberto Bautista Agut 6/4 6/4
Philipp Kohlschreiber-Gerald Melzer 2/6 6/1 6/4
Kiemelt kép forrása: eurosport.com