Fucsovics Marci a Roland Garros selejtező második körében!
A mai napon délelőtt 10 órakor kezdetét vette az év salakos Grand Slam tornájának selejtezője Franciaországban, Párizsban. A Roland Garros főtáblájára jutáshoz a versenyzőknek három mérkőzést kell nyerniük.
A jelenlegi legjobb magyar férfi teniszezőnknek, Fucsovics Mártonnak (168.) pedig az első győzelem már meg is van, melyet a hazai pályán játszó francia Kenny de Schepper ellen szerzett meg 6:3, 6:3 eredménnyel.
A következő mérkőzését vagy a német Dustin Brown, vagy a japán Taro Daniel ellen játszhatja majd, délután már erre is tudjuk majd a választ. Marci már többször közel járt a Grand Slam tornák főtáblájához, de ez felnőtt pályafutása során még egyszer sem sikerült neki. Bízunk benne, hogy korábbi junior wimbledoni bajnokunknak ez lesz az a torna, ahol megszerzi azt a harmadik győzelmet is. Hajrá Marci!
Kiemelt kép forrása: sport.hir24.hu