Djokovic hetedik próbálkozásra legyőzte Nadalt Párizsban

Egy mérkőzés, amit a torna kezdete óta a legjobban vártunk. Két olyan teniszező összecsapása, ami nemcsak a Roland Garrosra, de a szezon kimenetelére is óriási jelentőséggel bírt. 

Rafael Nadal nem jó előjelekkel érkezett erre a Roland Garrosra, azonban a 70-1-es mutató mégiscsak azt mutatja, hogy ellene ezen a tornán a csodával felérő tett három játszmát megnyerni, majd legyőzni őt. Novak Djokovicnak tehát hiába az öt nagy tornagyőzelem és 39-2-es mérleg, fel kellett kötnie a nadrágját.

Djokovic óriási harcban szerzett vezetést Kép forrása: sports.ndtv.com

Djokovic óriási harcban szerzett vezetést
Kép forrása: sports.ndtv.com

Az első játszmát Djokovic villámrajttal kezdte. Gyakorlatilag nem láthattunk olyan pontot amit ne ő irányított volna, a háló másik oldalán álló spanyol rengeteget rontott. 4-0 a világelsőnek, amikor azonban Nadal kezdett egyre jobban bemelegedni, hosszabban pörögtek a tenyeresei. A címvédő összeszorítva a fogát, hatalmasat küzdve visszatáncolt az első szettben és nem hittünk a szemünknek, amikor 4-4-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban fokozódott a mentális harc, aminek egy rövidítés is lehetett volna a vége, amennyiben Nadal a játszma végén nem ront el egy ziccer lecsapást. Ez sokba került neki, az egyre nehezedő nyomást végül nem bírta végig, a hatodik szettlabdát már értékesítette Djokovic, 7-5-el előnybe került.

A második szettben ez a parádés röpte sok mindent eldöntött Kép forrása: rolandgarros.com

A második szettben ez a parádés röpte sok mindent eldöntött
Kép forrása: rolandgarros.com

A második játszmában a két játékos nagyon magabiztos adogatójátékokkal kezdett. Ugyan többször is eljutott a két játékos 40-30-as állásig a fogadójátékokon belül, mégsem lehetett mondani, hogy valamennyire is veszélyben lenne bármelyikük szervája. 4-3-nál Djokovicnak adódtak break lehetőségei, és Nadal könnyelmű hibájának köszönhetően a lehető legjobb pillanatban közel került a 2-0-ás vezetéshez. A spanyol minden erejével az egyenlítés kiharcolásán volt, azonban egy fantasztikus félröpte is azt mutatta, elkerülhetetlenné válik számára a két szettes hátrány. Djokovic az utolsó játékokban mentálisan erősebbnek bizonyult, óriási bajba került Nadal.

Vajon ki állítja meg Djokovicot a Garroson? Kép forrása: twitter.com

Vajon ki állítja meg Djokovicot a Garroson?
Kép forrása: twitter.com

A harmadik játszma sem kezdődött valami jól Nadal számára, mivel azonnal elbukta az adogatását, innentől kezdve pedig már óriási bravúrra volt szüksége, hogy az önbizalomtól duzzadó Novak Djokovicot megverje. A világelső ráadásul továbbra is elképesztő színvonalon teniszezett, folyamatosan emelni tudott a játéka színvonalán, ez az a nap volt amikor a játék minden elemében felül tudott kerekedni Rafael Nadalon. 5-1-nél a spanyolnak a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia és öt egymást követő veretlen Garros után megtörtént, amit Párizsban tényleg csak csodaként emlegetnek: Rafael Nadal kikapott!

Novak Djokovic tehát legyőzte kedvenc helyszínén a salakkirályt, de nagy kérdés, hogy megtudja-e lépni azt a két lépcsőfokot, ami pályafutása első Roland Garros győzelméhez vezet.

Kiemelt kép forrása: eurosport.com

A hozzászólások le vannak zárva.