A tizenhét éves Konjuh nyert Nottinghamben
A WTA mezőny egyik feltörekvő csillagának Ana Konjuh-nak a győzelmével zárult a hétfőn befejeződött Aegon Open Nottingham.
Már várható volt, hogy a legfiatalabb korosztály legnagyobb jövő előtt álló képviselői közül Belinda Bencic vagy Ana Konjuh idén valamit letesz az asztalra. A svájci Bencic már egy évvel ezelőtt berobbant a legjobbak közé és stabilan a top 50 tagja, de az első tornagyőzelem ezúttal Konjuh-nak jött össze hamarabb. Persze kellett ehhez az is, hogy egy nappal korábban Camila Giorgi legyőzze Belindát a hertogenbosch-i döntőben.
Nottinghamben tehát Ana Konjuh – Monica Niculescu döntőt játszottak, ahol az előjelek inkább a román játékos győzelmét jósolták. Konjuh a napok óta tartó esőzések miatt a negyed illetve elődöntős mérkőzését is vasárnap volt kénytelen lejátszani, míg Niculescu az első helyezett Agnieszka Radwanskát győzte le, ami kellő önbizalmat adott neki a finálé előtt. Ennek megfelelően a mérkőzést is Niculescu kezdte jobban, az első szettet sima 6-1 arányban hozta, ám ezután a fiatal horvát irányította a mérkőzést és 6-4 6-2-vel fordítani tudott. Konjuh ezzel Tamira Paszek 2006-os győzelme óta a legfiatalabb WTA tornagyőztesnek mondhatja magát. Alighanem egy sikeres pályafutás első tornagyőzelmét láthattuk a juniorként Australian Opent és US Opent is nyerő fiatal hölgytől.