Halep továbbment, a címvédő kiesett Birminghamben

2015. június 18.
by cort

Genie Bouchard és Gabrine Muguruza korai búcsúja után a második fordulóban sem maradtunk meglepetés nélkül a Birminghamben zajló Aegon Classic-on. 

Halep első kiemelthez méltón szerepel Birminghamben Forrás: twitter.com

Halep első kiemelthez méltón szerepel Birminghamben
Forrás: twitter.com

A nap legnagyobb meglepetését egyértelműen a portugál Michelle Larcher De Brito szolgáltatta, aki egy három szettes mérkőzésen győzött a címvédő Ana Ivanovic ellen. A szerb szépség aligha gondolta volna, hogy a világranglistán 135. és idén mindössze egy WTA főtáblás mérkőzést játszó De Brito nem hogy megszorongatja, de le is győzi őt. Persze Ivanovic leginkább magát okolhatja a vereségért, hiszen ellenfele nem mutatott semmi kiemelkedőt, és döntő szett 5-4-nél illet volna kiszerválni a mérkőzést.

Ivanovic kiesése mellett érdemes megemlíteni az első helyen kiemelt Simona Halep eddigi teljesítményét Bár a román játékos eddig nem kapott túl nehéz ellenfelet Naomi Broady és Klara Koukalova személyében, de az eddig mutatott játéka alapján jo esélye van akár a végső győzelemre is. A következő fordulóban mindenesetre biztosan nehezebb dolga lesz Kristina Mladenovic ellen.

A torna negyeddöntőjének párosítása: 

S. Halep v K. Mladenovic

C. Suarez Navarro v K. Pliskova

K. Siniakova v A. Kerber

S. Lisicki v D. Hantuchova

Kiemelt kép forrása: twitter.com

A hozzászólások le vannak zárva.