Wimbledon: Serena megizzadt, a címvédő Kvitova búcsúzott

A tizenhat közé jutás volt a tét a hölgyeknél a wimbledoni hőségben. 

Serena a padlóról felállva nyerte Watson ellen Forrás: twitter.com

Serena a padlóról felállva nyerte Watson ellen
Forrás: twitter.com

Nem sok hiányzott, hogy a világelső Serena Williams nevét hiába keressük a wimbledoni teniszbajnokság második hetében. Serena a hazai Heather Watson ellen lépett pályára, és ahogy az várható volt, villámgyorsan 6-2 arányban behúzta az első szettet. A folytatásban a brit hölgy egyre inkább magára talált, de az igazi fordulópont 4-4-nél következett: Watson lebreakelte Serenát, kiszerválta a szettet, majd pedig olyan játékot mutatott be, amire nem volt ellenszere a hússzoros Grand Slam bajnoknak. A fiatal brit kétszer is elvette Serena adogatását, és két labdája is volt a 4-0-hoz, de mint tudjuk: Serena az Serena. A világelső 4-3-ra megfordította az állást, de még ekkor sem volt vége a mérkőzésnek. A hazai közönség állva biztatta Watson, aki 4-4 után ismét breakelni tudott a hol teljes extázisban, hol pedig idegesen játszó Serena ellen, és a mérkőzésért adogathatott. Serena viszont ismét bebizonyította, hogy miért tartják az egyik valaha volt legnagyobb női teniszezőnek, és a torna eddigi egyik legjobb mérkőzésén 7-5 arányban nyerte a döntő felvonást.

Idén Kvitova gratulált Forrás: twitter.com

Idén Kvitova gratulált
Forrás: twitter.com

Serena tehát továbbment, a címvédő viszont kiesett. A 2014-es győztes Petra Kvitova a legjobb tizenhat közé jutásért a szerb Jelena Jankovic ellen lépett pályára, és az idei tornán mutatott játéka alapján mindenki a kétszeres bajnok továbbjutását várta. A papírformának megfelelően a cseh játékos kezdte jobban a mérkőzést, a játszma derekán lebreakelte ellenfelét, és az előnyt könnyedén tartva 6-4-re hozta a nyitó szettet. A második felvonásban sem sokat változott a játék képe, Kvitova uralta a játékot, és villámgyorsan break előnybe került, sőt, további két labdája volt a dupla breakhez. Jankovic azonban előbb szépített, majd kiegyenlített, 6-5-nél pedig ismét elnyerte a második kiemelt adogatását, és bezsebelte a szettet. A döntő játszma óriási csatát hozott, ahol egy break döntött a szerb játékos javára, és három szettben búcsúztatta a kétszeres bajnokot.

A hozzászólások le vannak zárva.