Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Davis Kupa 2015: Sikerült a fordítás a magyar válogatottnak!

2015. július 20.
by DGM96

Fucsovics Márton és Nagy Péter kitett magért. Ősszel Grigor Dimitrovékhoz utazik a csapat.

Nehéz nap elé nézett a Kuhárszky Zoltán vezette magyar DK-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen Siófokon. A pénteki egál után szombaton a páros megnyerésével a délszláv csapat került előnyösebb helyzetbe. A harmadik napon, akárcsak az elsőn, Nagy Péter és Fucsovics Márton lépett pályára a magyar delegációból. A sors úgy hozta, hogy előbb a rutinosabb, nyíregyházi fiú mérkőzik meg. Marci ellenfele az a Mirza Basic volt, aki még pénteken nyerte a szingli meccset Nagy Péter ellen. Nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen az első szettet rövidítés után a bosnyák teniszező nyerte meg, ezzel pedig két játszmára kerültünk a vereségtől. Fucsovics azonban higgadt tudott maradni és a folytatásban meggyőző teljesítménnyel kiegyenlítette a párharc állását (6-7(3) 6-1 6-3 6-2). Ezután következett Nagy Péter és Tomislav Brkic összecsapása. A rutin és a ranglistás helyezés egyértelmű bosnyák sikert prognosztizált (volna), de a Davis Kupa egy teljesen “más tészta”. Hiába volt Petinek ez mindössze a második DK-meccse, hiába van Brkic több, mint 500 hellyel előrébb a világranglistán, ha a Nemzet sikere a tét, nem ez a döntő tényező. Nagynak volt nagyobb az akaratereje, ettől pedig önkívületi állapotban játszott és nyerte a meccset három szettben (6-4 6-3 6-3). Jó ideig (talán még most sem) fel sem fogta ezt a sikert, erről őszintén nyilatkozott. Egy azonban biztos. Büszkék lehetünk nem csak rá, hanem az egész csapatra is, mert a kellemetlen pillanatokban is helyt tudtak állni! SZÉP VOLT, FIÚK!

Végeredmény (Euroafrikai zóna II. csoport, 2. forduló): Magyarország – Bosznia-Hercegovina 3:2

Ősszel Bulgáriába fog utazni a csapat, ahol a tét a zóna I. csoportjába jutás lesz.

Végezetül essen pár szó a Világcsoport eseményeiről:

Nagy Britannia – Franciaország 3:1

Az élmezőnyben már a legjobb 4 közé jutásért harcoltak. Bár a szigetország soraiban tudhatta Andy Murrayt, mégis a tavalyi döntős francia válogatott bizonyult esélyesebbnek a kiegyensúlyozottabb keretük miatt. A queen’s-i gyepen, hazai közönség előtt azonban ez mit sem ért a britek számára. Ahogyan várni lehetett, az első nap 1:1-gyel zárult. Gilles Simon legyőzte James Ward-ot, Andy Murray pedig Jo-Wilfried Tsongát. A szombati páros sorsdöntő volt, ahol a Murray-fivérek a Tsonga-Mahut duóval játszottak. Az első szettet még a franciák nyerték, de nagy küzdelemben a skót testvérpár megfordította a meccset és a párharcot is. Ezzel az Egyesült Királyságnak állt a zászló, hiszen az A. Murray-Simon meccs esélylatolgatása alapján, nagyobb sansz volt a hazai végső sikerre, ami végül be is igazolódott. Ám nehéz volt a kezdet a világranglista 3. számára, szett- és break-hátrányban is volt. Tét hiányában a Tsonga-Ward találkozót nem bonyolították le. Nagy-Britannia 1981 után először elődöntős a Davis Kupában

Ausztrália – Kazahsztán 3:2

Ausztrália valamit nagyon jól csinál. Kineveltek egy ígéretes generációt, melyből a legjobbakat egyből a mély vízbe tették. A kiválasztottak, jelen esetben Nick Kyrgios és Thanasi Kokkinakis, azonban már “kölyökkorban” sok tapasztalatot szerezhetnek (és szereznek is) azáltal, hogy Lleyton Hewitt is csapattársuk. Ellenfelük a feltörekvő Kazahsztán volt. A méltán híres ausztrál szurkolók jelenléte és a hazai pálya ellenére is sikerült a közép-ázsiai országnak 2-0-ás előnybe kerülnie, miután a mindkét fiatal teniszező kikapott (Kokkinakis Kukushkintól, Kyrgios Nedovyesovtól). Párosban azonban a rutinosabb Hewitt és Groth szépített a Golubev-Nedovyesov páros ellen. Ők ketten játszottak vasárnap is, és végül sikerült a fordítás. Groth Kukushkint, Hewitt Nedovyesovot verte meg. Szeptemberben az ausztrálok az utóbb említett brit csapattal mérkőzik meg a döntőbe jutásért.

Argentína – Szerbia 4:1

Novak Djokovic távollétében Szerbia nem okozott akadályt az argentinok számára. Főleg nem a Buenos Aires-i salakon. Az első napon még lett volna esélyük a párharc kiélesítésére, de Viktor Troicki nem tudta megnyerni a maga meccsét, még 2-0-ról sem. A párharc döntő momentuma Delbonis hősies fordítása volt. A győzelmet végül a páros meccsel érték el, miután a Berlocq-Mayer csapat legyőzte a Zimonic-Troicki duót.

Belgium – Kanada 5:0

Még simább volt ez a párosítás. Daniel Nestor páros-tudása sem tudta kompenzálni azt, hogy a két legjobb “szinglijük”, Raonic és Pospisil nem utazott el az észak-amerikai csapattal Middelkerkébe. A belgák így David Goffin vezetésével az ország történelmének eddigi legsikeresebb DK-szereplését viszik véghez.

A kiemelt kép forrása: facebook.com/hungariantennis